Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1981 (Budapest, 1982)

A XII. vándorgyűlés előadásai és korreferátumai - A plenáris ülés előadásai - Vályi Gábor: Az Országos Könyvtárügyi Tanács munkája és feladatai

Lényegében ugyanennyi és ugyanilyen súlyú kérdéseket lehet feltenni a koordinációs központok, a hálózatok egyéb együttműködési lehetőségei tekintetében is. Vajon miért burjánoztak el és ki a felelős, hogy továbbra is burjánoznak a felesleges, párhuzamos és színvonalukban, használhatóságukban is erősen vitatható könyvtári kiadványok, bibliográfiák, szemlék — egy-egy koordinációs körön belül is? Miért nem sikerült eddig legalább e tekintetben mindenütt ésszerű munkamegosztáson alapuló együttműködést létrehozni, méghozzá nekünk magunknak, mindenféle felsőbb utasítás nélkül is? Miért nem ismerjük mi magunk sem eléggé, hogy társintézményeink gyűjteményében mi található, szolgáltatásai milyenek? Többszörösen lerágott csontnak tűnhet, de újra felvetem a képzés és továbbképzés ügyét is. Ezzel többször foglalkozott az OKT, folyóirata, a Könyvtári Figyelő különszámot jelentetett meg róla, megtárgyalta az Országos Közművelődési Tanács is és mégis, itt és újra meg kell kérdezni, valóban lehetetlen-e elérni, hogy valamelyest egyértelmű választ kapjunk arra a kérdésre — és ezt mindenki el is higyje — hogy hány új felsőfokú és hány középfokú képzettségű könyvtárosra lesz az elkövetkező években szükség? Mi az akadálya annak, hogy nem sikerült eléggé összehangolni a különféle képzőintézmények oktatásának tartalmát, tanmenetét, miért nincs elég színvonalas tansegédlet, jegyzet és tankönyv és miért szakadt el ilyen mértékben a képzés a gyakorlattól? Miért nem tudtuk feloldani mindeddig azt az ellentmondást, hogy a végzettek egyrészt elhelyezkedési nehézségekkel küzdenek és ugyanakkor a könyvtárak panaszkodnak a szakképzetlen könyvtárosok megszálló hadai miatt. Ez az egész, a képzésre vonatkozó kérdéssorozat jól mutatja, milyen bonyolult és nehéz eredményeket elérni, még akkor is, ha már van helyzetfelmérés, ha van vagy vannak elképzelések, javaslatok, ha a különféle tanácsok, bizottságok már határozatot is hoztak. Ugyanis, ha ez már mind megvan és jó is, még akkor is, sőt akkor elsősorban a döntésen, a munkán, végrehajtáson múlik minden. Csak ennek eredménye lehet a mérce. Tehát kell gondos felmérés, jó előterjesztés, reális javaslat és döntés is kell és pénz is kell, könyvtárpolitika is kell és egységes központi irányítás és szabályozás is, de nekünk kell úgy dolgoznunk, hogy mindez, ha már megvan, elvezessen a rendszerszerűén működő könyvtár- és tájékoztatásügyhöz. És itt a vándorgyűlésen, egymás közt úgy gondolom, elsősorban erről, a mi saját és sajátos feladatainkról és felelősségünkről kell majd beszélnünk, arról, hogy ki-ki egyenként és intézményenként mit tegyen az egységes könyvtári és tájékoztatási rendszer létrehozása, gazdaságos és a szükségletekkel harmonizáló működtetése érdekében. Minden morgolódásom, elégedetlenkedésem ellenére, hadd mondjam meg, hogy nem vagyok pesszimista. Úgy érzem, a feltételek a gazdasági nehézségek ellenére is adottak egy fokozatos, egyenes vonalú, és a lemaradások eltüntetését reálisan célul tűző fejlesztéshez. Bizodalmam nemcsak azon alapszik, hogy az emberek, legalábbis a tisztességesebbje, szeretnének valami hasznosat, jót, elobbrevivöt csinálni. Ez a könyvtárosok között egyre inkább érzékelhető akarat önmagában sem kevés és nagyon is megbecsülendő; emellett mégis nagyon fontos, hogy országunk társadalmi, politikai és gazdasági fejlődésében olyan ponthoz érkezett el, amikor már nem csak mondjuk, de mindenki 38