Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1981 (Budapest, 1982)

A XII. vándorgyűlés előadásai és korreferátumai - A plenáris ülés előadásai - Vályi Gábor: Az Országos Könyvtárügyi Tanács munkája és feladatai

elkészült, de megvitatásuk 1981-re húzódott át, négy munkatervi pont teljesítése egészében elmaradt. Aki dolgozott már hasonló tanácsadó bizottságban, ezen összesítés hallatán elismerően bólinthat a számokkal alátámasztott teljesítményre, különösen akkor, ha azt is tudja, hogy a tanács erejének jelentős részét majdnem az egész időszakban a IV. konferenciára való felkészülés kötötte le. Én, mint ahogy ez a későbbiekből ki fog derülni, csak fenntartással bólintok, mert szerintem az effajta munkát nem az előterjesztések számán, hanem elsősorban azon az alapon kell megítélnünk, hogy mennyiben tudta hibáink kijavítását, munkánk továbbfejlesztését előmozdítani. A IV. konferencia által kitűzött és nem könnyen végrehajtható programban az OKT-nak a továbbiakban is az a feladata, hogy elemzéseket végezzen, ezek alapján több variációs javaslatokat dolgozzon ki, majd elfogadtatásuk után intézkedési tervet készítsen és ezek végrehajtását is figyelemmel kísérje. E munka hogyanjainak tisztázása céljából érdemes a munkafolyamat egyes állomásainál néhány mondat erejéig megállni és az eddigi tapasztalatokat összegezni: A helyzetelemzéseket — és ezek voltak az OKT múlt évi munkájának talán legsikerültebb elemei, hiszen a VI. konferencia dokumentumainak megfogalmazásakor ezekre támaszkodhattunk — munkabizottságok készítették. E munkának azonban könnyen általánosítható gyengeségei voltak. A legtöbb elemzés az észlelt hiányosságok okai közül csak egyeseket tárt fel, általában azokat, amelyek nem az előterjesztőket, tehát nem a könyvtárakat magukat terhelték; a célokat nagyrészt ködös távolba helyezték és olyan feltételek megvalósításától tették függővé, amelyek megint csak elsősorban külső körülmények megváltozása nyomán, más szervezetek, hatóságok és intézmények tevékenységére támaszkodva teremthetők meg; a feladatokat felsorolták ugyan, de a megvalósítás módjával már csak nagy általánosságban, felelősök és részhatáridők megadása nélkül foglalkoztak. Úgy tűnik, hogy e gyengeség oka, hogy az elmúlt években nagyon is hozzászoktunk kiegyensúlyozott jelentések megfogalmazásához; durvábban, de az igazsághoz talán közelebb állóan: a tények szépítgetéséhez, a problémák éleinek és sarkainak legömbölyítéséhez. Bizottságainknak sokkal inkább a megoldatlan vagy a rosszul megoldott problémákra és ezek okaira kellett volna figyelniök. Az OKT munkájában ugyanis elsőrendű követelmény, hogy előrenézzen és a múlttal legfeljebb annyiban foglalkozzék, hogy mi a javítandó; nem dolgunk ugyanis, hogy a saját és mások lelkiismeretét nyugtatgassuk azzal, hogy az elmúlt években is sokat tettünk az ügy érdekében; ebből a szempontból legfeljebb arra helyes ügyelni, hogy az egyes helyeken jelentkező bevált módszereket a lehető legszélesebb körben elterjesszük. Ugyanennek a hibának tartalmi vonatkozása az előterjesztések célkitűzéseinek mértékében is jelentkezett. A pozitívumokat hangsúlyozó és a hiányosságokat nem eléggé elemző helyzetképek ugyanis azt sugallták, hogy a problémákat könnyebb megoldani, mint ahogy az a valóságban van. Rózsás helyzetkép és a hibák kiküszöbölésével járó nehézségek lebecsülése az egyik oldalon és a szubjektív gyengeségeknek, de még a tehetetlenségeknek is az objektív akadályok álruhájába öltöztetése a másikon — azt hiszem, ez egyik jelentős akadálya volt előrelépésünknek és ha nem változtatunk ezen, akkor marad a jövőben is. 35