Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1981 (Budapest, 1982)

A XII. vándorgyűlés előadásai és korreferátumai - A szekciók és bizottságok ülése - Fórum a módszertani és hálózati munkáról - Orosz Bertalanné: A tanácsi könyvtárak hálózati munkája, a szakfelügyelet problémája

A hálózati központokban kialakult munkamegosztás, a nagyobb tájékozottság a kisebb könyvtárak számára feltétlenül előnyt jelent. Másrészt bizonyos szakmai feladatok gazdaságosan csak nagyobb egységben szervezhetők. Beszéljünk őszintén arról is, hogy az egyedül vagy párosával dolgozó könyvtárosok közül többen rendszeres ellenőrzésre szorulnak, mert munkájuk megtervezésére és szakszerű elvégzésére önállóan nem képesek. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a nagyobb könyvtárakban is keletkezik vezetési probléma, de a munkamegosztás miatt ez nem okoz olyan mértékben gondot a könyvtár életében, mint a kis intézményekben. A könyvtárakban a fluktuáció erősödött és a hálózati könyvtárosok felhatalmazása csak tanácsadásra, segítésre korlátozódik, ami elvégezhető, de nem jelenti a feladat elvégzését; és az el nem végzett munka táplálja a pesszimizmust. Ez esetben sem a hálózattal van baj, hanem a könyvtárosok munkahely-változtatásának gyakorivá válásával, felkészültségével, munkafegyelmével. Aki ismeri a feladatát és hajlandó azt elvégezni, örömmel fogad minden tanácsot, segítséget. A hálózat működéséhez szükséges feltételek mindegyikét külön-külön meg kell vizsgálnunk, hogy megmondhassuk, mi akadályozza a gyorsabb előrehaladást. A hálózati-módszertani munkáról szóló vitában s az előadásban is a megtorpanást elsősorban azzal jelzik, hogy csökkent vagy egy helyben áll az olvasók száma és a könyvtári forgalom is. Ebből következtetnek a módszertani munka elszürkülésére, s ebből a hálózati tevékenység beszűkülésére. Úgy érzem,e kérdésben pontosabb elemzésre van szükség. Csökkent vagy növekedett a könyvtárak hatóköre? Az országos átlagok elfedik a különbségeket és a sommás ítélkezés igazságtalan. Másrészt él bennem a gyanú, hogy a statisztikai eredményeket számonkérő, de a statisztikai fegyelmet nem biztosító időszak az olvasói létszámot és a forgalmi adatokat alaposan felduzzasztottá. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a legnagyobb ingadozás éppen a községi könyvtárakban figyelhető meg. Tudom, hogy számos tényező hatott az olvasási szokásokra, de társadalmi tapaszta-. lataim, ismereteim alapján úgy vélem, hogy a televíziót megelőző időszakban sem álltak sorban a falusi emberek a könyvtárak előtt. A valóságos forgalmat az olvasókat fogadó könyvtárosok ismerték, s ismerik ma is. Nem a statisztika, hanem a közölt számok abszolutizálása ellen szólok. Miért a módszertani munka elszürkü lését, a lelkesedés hiányát keressük a falvak csökkenő népessége, a meg nem épült lakótelepi könyvtárak eredményt rontó tényei mögött? Az olvasásra fordított idő csökkenését sem lehet kizárólag könyvtári propagandával ellensúlyozni. Magam is fontosnak tartom a könyvtárak hatókörének bővítését. Az előrelépés döntő tényezőjének a személyi feltételek javítását vélem, mivel a nyilvántartás, a könyvtári propaganda, a szolgálat minősége, de a költségvetés ésszerű és gondos felhasználása is tőlünk, könyvtárosoktól függ. A lehetőséget megteremteni, s a lehetőséggel élni: az eredményhez mindkét tényező szükséges. A hálózat összefogása, a szakmai követelmények elfogadtatása is könnyebb, ha megfelelő gyakorlattal, felkészültséggel dolgozó könyvtárosokra lehet építeni. A képzést éppúgy fontosnak tartom, mint a jó személyzeti munkát, s a megfelelő szakemberek megtartását. A fenntartók, könyvtárvezetők sem hivatkozhatnak egyedül a képzés hiányára. 132