Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1981 (Budapest, 1982)

A XII. vándorgyűlés előadásai és korreferátumai - A szekciók és bizottságok ülése - Levéltáros Szekció - Beszámoló a Levéltáros Szekció munkájáról. Összeállította: dr. Bán Péter

guk egyfajta szelektív publikálását vetette fel. Indoklásul hozzátette: „a közhiedelemmel ellentétben a reformkor történetének sok lényeges pontján tátonganak jókora fehér foltok". Másik javaslata a közelmúlt, különösképpen az 1949 utáni szocialista korszak forrásokra alapozott kutatásának kiszélesítését, egyszersmind elmélyítését célozta. Egyetérthetünk vele - ha nem is tartozott a szekcióülés szorosan vett tárgyához —, hogy oldani kell a kutatási korlátozások eddigi (tematikus) módján, s hogy praktikus megoldást kell keresni az ötvenes években nem kis számban keletkezett és viszonylag nagy informatív értékű ún. titkos vagy bizalmas iratoknak a jelenleginél gyorsabb, egyszerűbb visszaminősítésére, azaz hozzáférhetővé tételére a kutatás számára. Benda Gyula a nap „legkeresettebb ' témájának, a hagyatéki leltáraknak a gyűjtését és feldolgozását tárgyalta munkahelye, a Magyar Néprajzi Múzeum oldaláról. A néprajzi gyűjtőmunka két szakaszát és fajtáját különböztette meg. Az 1970-es évek első felében még csak a Szabadtéri Néprajzi Múzeum „válogatott az inventáriumokból a kiállítások tárgyai, céljai szerint. 3 éve kezdett változni e helyzet, amikor a Magyar Néprajzi Múzeum is bekapcsolódott. A leltárakat most már rendszeres munkával, a történész-szempontok szem előtt tartásával is gyűjtik, s ennek eredményét adattárban tárolják. A következő öt évre kilátásban lévő támogatás nemcsak tízezres nagyságrendűre növelné a bekerülő leltárak számát, hanem még külön központot is létesítene a múzeum - azzal a céllal, hogy majdan egy számítógépes adatbankot hozzon létre. A hagyatéki leltárak feldolgozására térve Benda Gyula a nem túlságosan nagy adatmennyiséget átfogó keresztvagy hosszmetszetek mellett foglalt állást. Erre ösztönöznek bennünket a nyugat-európai kutatási eredmények, és ezzel a módszerrel egyes mezővárosok,földesúri uradalmak, illetve egy-két nemzedék életmódstruktúrája ténylegesen feltárható. Végül ilyen körülmények között a megyei levéltárak előtt is tág tér nyílik az anyaggyűjtésbe, sőt a feldolgozó munkába való bekapcsolódásra. A jelenleg terjedő szétszórt — bár teljes szöveghűségre törekvő — közléstípus egyelőre semmivel sem haladja meg módszertani használhatósági szempontból a Történelmi Tár ,,szalmakazlát . Ember Győző akadémikus, az Országos Levéltár nyugalmazott igazgatója a forráskiadás akut problémáinak megoldását mindenekelőtt két kérdés — a „mit közöljünk és a „hogyan közöljünk - megválaszolásában látta. Azután az előbbi kérdéssel foglalkozott csak részletesen. Bizonyos fokig vitatta a Benda Kálmán által érzékeltetett csődhelyzetet és a mai Magyar Tudományos Akadémia elmarasztalásának jogosultságát. Hivatkozott egy 1976-ban összeállított távlati tervre, amely azonban az ő véleménye szerint sem befolyásolja a jelenlegi forráspublikációk témaválasztását. Végeredményben a levéltári szakterület országos központját, a Művelődési Minisztérium Levéltári Osztályát látná Ember Győző hivatott szervnek arra, hogy egy levéltári forrásközlési program kidolgozását szorgalmazza és koordinálja — még ha nem is az egész magyar történettudomány, de legalább a levéltárak számára. T. Mérei Klára, a MTA Dunántúli Tudományos Intézetének kutatója hangsúlyosan támogatta a Buda visszafoglalásához kapcsolódó nemzetközi rendezvények tervét. Azután a levéltári adatbank ügyéhez szólt hozzá. Az archív térképek, mindenekelőtt a II. Józsefféle felvételek adatainak számítógépes feldolgozását, ehhez képest levéltári előkészítésüket szorgalmazta. 112