Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1980 (Budapest, 1981)
A plenáris ülés előadásai - Dr. Hiller István: A könyvtárak személyi ellátottsága az 1970-es években és összefüggése a képzéssel és a továbbképzéssel
temet végzett könyvtárosok alkalmazását is. A képzés eddigi problémái miatt a jövőben is mellőzhetetlennek látszik azonban a nappali képzést kisegítő közvetett módozatok alkalmazása. A tanítóképző főiskolákon 1975, illetve 1976 óta folyik a differenciált képzés, melynek keretében minden hallgatónak szakkollégiumi tárgyat kell választania. Tanulmányaik befejeztével a könyvtári szakkollégiumot végzett hallgatók az általános iskolai könyvtárakban, gyermekkönyvtárakban hasznosan gyümölcsöztethetik ismereteiket, s jól láthatják el feladataikat mint tiszteletdíjas községi könyvtárosok. Ez az új képzési forma azonban még az indulás számos nehézségével küzd. Az egyetemi könyvtárosképzés tekintetében elvárt igény a jelenlegi színvonal emelése. Ehhez a tartalmi fejlesztéshez is hasznos irányelveket adott a Könyvtári Figyelő már idézett 1980. 2. tematikus száma. Figyelembevéve az Országos Könyvtárügyi Tanácsnak a könyvtárügy cselekvési és fejlesztési programjára vonatkozó javaslatát, a VI. ötéves tervidőszakra vonatkozó irányelveit, egyet kell érteni azzal az általánosságban megfogalmazott igénnyel, mely szerint mind az egyetemi, mind a főiskolai könyvtárosképzésben a korábban nem könyvtárszakot végzett diplomások számára egyszakos tanulmányok vállalásával lehetővé kell tenni a könyvtárosi szakképzettség megszerzését. A szakmai ismeretek szinten tartása érdekében kívánatos, hogy az egyetemi és főiskolai könyvtárosképző tanszékek kapcsolódjanak be a továbbképzés szervezésébe. Általános az a tapasztalat, hogy a felvételi vizsgák jelenlegi rendszere nincs tekintettel a pályaalkalmasságra, mivel nem veszi figyelembe a választott szakma iránti hajlamot, készséget, a tudást illetően pedig kizárólag a történeti-irodalomtörténeti irányban tájékozódik. Ezért a jövőben szükséges lenne a felvételizőkkel lélektani és logikai feladatokat is megoldatni, tudásukat illetően más irányban is vizsgálódni (pl. idegen nyelvek ismerete, a szakkönyvtári irányultságú képzésben pedig a matematikai készség). Itt kívánom megjegyezni, hogy a soproni Erdészeti és Faipari Egyetemen például évek óta eredményesen alkalmazzák a felvételi vizsgák előtt a Felsőoktatási Pedagógiai Kutató Központtal együttműködve kidolgozott tesztvizsgálatokat. A szakma gyakorlatában szükség van alacsonyabb fokon képzett munkaerőkre is, az ú.n. könyvtártechnikusokra. A mindennapi munkák során olyan feladatokat is el kell látni, amelyek nem feltétlenül indokolják a felsőfokú végzettséget, sőt elvégzésükhöz felesleges is ez. A könyvtárvezető-képzés történhet tanfolyamszerű oktatás keretében is, amely a 103/1980. sz. KM utasítás alapján bizonyítványt ad a tanfolyam elvégzése után. A továbbképzés egyik ága a könyvtárügyben a szakmán belüli szakosodás felé mutat. Ezt a feladatot kiteljesedett formában a képző intézményeknek kellene megoldaniuk. Kívánatos, hogy ezek a szakosító vállalkozások illeszkedjenek bele a jól kiépülő továbbképzési rendszerbe. Ezért különösen is fontos a továbbképzési koncepció minél előbbi részletes kimunkálása a VI. ötéves tervidőszakra vonatkozó irányelvek keretében. Ha már a továbbképzésről van szó indokolt egy érdekes felmérés adatait megemlíteni. Az Erdészeti és Faipari Egyetem Könyvtárában 1970-től 1976-ig 10 dolgozó 27 féle hálózaton belüli és kívüli tanfolyamon és továbbképzésen vett részt. A könyvtárosi alapképzés tartalmi meghatározásánál tehát feltétlenül figyelembe kell venni, hogy az elmúlt 42
