Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1980 (Budapest, 1981)

A plenáris ülés előadásai - Futala Tibor: A könyvtár- és szakirodalmi tájékoztatásügy fejlődése a III. országos könyvtárügyi konferencia óta

illik más bérrendszerbe sorolt könyvtárosok esetén is lehet hozzá igazodni, nincs tüzetes áttekintésem, de a más besorolású területekről vészjelzések sem jutottak el hozzám. A másik üröm nem objektív szükségszerűség terméke. Arra gondolok, hogy az új bérezési jogszabály az egyetemi és a főiskolai szakképzettség merev megkülönböztetésével sok idősebb kollégát vetett vissza méltánytalanul a ranglétrán, amit még a több pénz sem tudott teljesen jóvátenni. További hibája a jogszabálynak: kevés kategóriát képez, s ez besorolási nehézségeket okozott és okoz. Ezt az ellentmondást az időközben megjelent képesítési jogszabály, amely különben is egy bianco-alkotmány, sem tudta feloldani. Ez tipikus esete a hivatali „oda nem figyelésnek", ami - állítom biztosan — nem a könyvtárügyi osztály kritikája, hanem az éppen megszűnt Kulturális Minisztérium ún. operatív szervezeti egységeié. A méltányosság és a szakszerűség különösen akkor lenne kötelezően érvényesítendő valami, ha az államot nem terheli meg semmiféle járulékos kötelezettséggel. A könyvtárosképzés alakulását az elmúlt évtizedben nagy vívmányok és kudarcok jellemezték, mégpedig olyaténképpen, hogy a kudarcok esnek hozzánk az időben közel. Tekintettel arra, hogy a Könyvtári Figyelő 1980. évi 2. száma ezt a témakört sokoldalúan megvilágította, az eseménytörténetből elég megemlíteni a következőket: 1971-ben az egyetemi képzésben visszaállt a kétszakosság, 1972-ben mind a könyvtárosképzés, mind az információs szakemberek képzésére koncepció készül és megindul a kétszakos főiskolai könyvtárosképzés, 1975-ben kétéves posztgraduális információs tagozat indul az egyetemen, a tanítóképző főiskolákon fakultatív tárggyá válik a könyvtárosság, 1976-ban megjelenik a „jóvátételi rendelet", azaz a kiegészítő főiskolai államvizsgát engedélyező jogszabály a könyvtárosképző szaktanfolyamot végzettek és a népművelő-könyvtárosok számára. 1978 és 1979 folyamán olyan akciók zajlanak a képzés körül, hogy Kovács Judit a Magyar Nemzetben felvethette a kérdést: A képzés rendszere felépült. Lebontjuk? Itt tartunk most. A Kovács Judit felvetette „lebontjuk?"-ra mindmáig nem hangzott el határozott és végleges válasz. Azt azonban biztosan reméljük, hogy ez a válasz, ha késik is, csak a „nem bontjuk le, hanem korszerűsítjük" lehet. A Könyvtári Figyelő említett számában megjelent kronológiai összeállítás ehhez a remélt korszerűsítési szándékhoz szűri le az eddig történtek tanulságaként a megalapozottság, a rendszerben és iskolarendszerben való gondolkodás, a hosszabb távnak való megfeleltetés, az elégséges mennyiségű, differenciáltságú és minőségű képzési bázis és az elégséges mennyiségű hallgató követelményét. Amennyiben a korszerűsített rendszer e követelménynek nem tenne eleget, krónikánkat néhány év múlva ismét csak tragikomikus és groteszk eseményekkel toldhatnánk meg. De hát kinek lenne ez jó? Ami a szakma felelőssége a jelenlegi képzési válságban, az a szakmai tantervek korszerűtlenségével kapcsolatos. Jó érdekünk lenne, ha olyan alapokon mennénk a tantervek kérdésében tovább, amilyeneket a Könyvtári Figyelő képzési számának több cikke, tanulsága próbált megvetni. Érdemes megjegyezni, hogy a jelenlegi államvizsgadömping a nagykönyvtárakban még ott is a felsőfokú végzettségűek túltengéséhez vezet, ahol mereven ragaszkodnak az olyan könyvtári munkakörök felsőfokúnak minősítéséhez is, amelyek valójában középfokúak. Hát még ott, ahol korszerűen ítélik meg, mi a felső- és mi a középfokú munkakör. 20