Kovács Dezső (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1980 (Budapest, 1981)

A plenáris ülés előadásai - Futala Tibor: A könyvtár- és szakirodalmi tájékoztatásügy fejlődése a III. országos könyvtárügyi konferencia óta

létezésüket az ágazati felügyelet, a fenntartók köre és a szakmai közvélemény olyannyira figyelembe vette, hogy az általuk kitűzött célok elérésének irányába hatott minden törekvés. Ha ma pl. az „A típusú könyvtárak mindegyike és „B típusú könyvtáraink többsége tekinthető a lakosság változatos szolgáltatásokkal működő általános tájékoztató intézményének, az nem utolsó sorban köszönhető annak a hatásnak, amit a Szakmai irányelvek a megjelenésük óta eltelt nyolc év alatt kifejtettek. Ezt annak ellenére állíthatom bízvást, hogy a beruházások tekintetében a III. országos könyvtárügyi konferencia óta eltelt évtized korántsem mondható aranykornak, mégha több nagy beruházás és könyvtárépítésre mozgósító kezdeményezés révén e téren is volt előrehaladás. Meg kell jegyeznem, hogy az irányelv-családból azoknak volt a legkisebb sikerük, amelyek rendszerköziek voltak, illetve a sikeres irányelvek azon passzusainak, amelyek rendszerközi megoldásokat sugalltak. Mindez — oly jellemzően hazai közéletünkre — a fenntartók és a szakmánkbeiiek „legyen bármilyen kicsiny, de a saját dombocskám legyen -hajlamát tükrözi. Csak sajnálható, hogy ebből a modellezési gyakorlatból a szakkönyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás egyelőre kimaradt. Megítélésem szerint a helyi szakkönyvtárak és információk munkahelyek szférájában gyakoriak a gazdaságtalan megoldások és befektetések. Különösen azokon a helyeken, ahol még nem jutottak el az adott vállalat, üzem, intézet mindenféle információs tevékenységének valamiféle szervezeti integrálásához, találkozhatunk azzal, hogy a hatalmasan növő pénzügyi keretek elaprózódnak efemer errearra: köttetésre, megőrzésre nem kerülő folyóiratokra, könyvtári üresjáratokra.

10 Sok olyan üzem van, amelynek megfelelő informáltságához sokkal több „pénz, paripa és fegyver kívántatnék", mint amekkora a jelenlegi ráfordítás, de megítélésem szerint még több az olyan, ahol a jelenleginél kevesebb. A szakkönyvtári és a szakirodalmi információs módszertani és koordinációs munka elmaradásaiban való felelősség nem utolsó sorban ebből a tényből tűnik ki. V. Amit a következőkben elmondandó vagyok, ahhoz a sztrádán-utazás pozícióját választom ki. Ezeket a dolgokat ugyanis igazán csak testközelből lehet érzékelni és értékelni, mégpedig vagy azzal a közvetlen örömmel, amit egy autósnak a gyors haladási lehetőség nyújt, vagy pedig azzal a közvetlen dühvel, amit a mazsolák, az erőszakos hátra- és leszorítok okoznak neki. Nevezetesen a szakma közérzetével és helyzetével kapcsolatos dolgokról kívánok szólni. A szakma közérzete és objektív helyzete elsőrangú kérdéskomplexum, amely számottevő mértékben járul hozzá az általa működtetett feltételrendszer működési minőségéhez. A jó közérzetű személyzet munkája sokféle hiányt tud áthidalni, a rossz közérzetűé pedig még jó feltételek esetén sem túlságosan eredményes. S hogy az a feltételrendszer, amelyiknek a működtetése ránk bízatott, nem elhanyagolható része a nemzeti vagyonnak, bevezetésként hadd érzékeltessem a Javaslat a könyvtárügy cselekvési és fejlesztési programjára című

11 — 1980-ban készült — tervezet néhány részletével: 18