Billédi Ferencné (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1979 (Budapest, 1980)
A XI. Vándorgyűlés szekcióülésein (1979. augusztus 9-10. Veszprém) elhangzott előadások, korreferátumok - Dr. Benda Mária: Együttműködés és az orvosi információ és könyvtárügy
A könyvtárközi kölcsönzés forgalma kb. évi 20.000 könyvtári egység. Hálózatunk igényeihez és létszámához képest ez a szám nem kicsi, de e tevékenység minősége romlott, a folyamat lassult, fegyelme méglazult. 800 folyóirat alapján készülnek 75 témakör jelző információs cédulái (kartonszolgáltatásként) évi 17.000 bibliográfiai leírás formájában 2500 megrendelésre és 35 témakör referáló szolgáltatása (évi 3000 referátum havi eljuttatása 2400 megrendelésre). Ezeket az adatokat azért is említem, mert a szolgáltatások mind központiak és — az is nyilvánvalóvá fog válni, hogy ezek nem nagy számok önmagukban sem — nem is beszélve a műszaki könyvtárosok nagy számokhoz szokott jelentéseiről — ha összehasonlítást teszünk. Az eddig elmondottak persze szorosan vett hálózati feladatok, amelyeket házunk táján kell megoldanunk, újra kitűznünk és végrehajtanunk. Itt inkább a hálózaton kívüli feladatokról fogok beszélni, ami az orvostudományon kívüliséget vagy jobb szóval a határterületi tudományok koordinált beszerzését és feltárását jelenti elsősorban. Ma még nincs közös számítógépes programunk, gépparkunk, szolgáltatástervünk. Nem tökéletes az összhang a hálózat és az OSZK központi katalógusa és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások között mindkettőnk hibájából és bajai folytán, alig használjuk ki az együttműködés lehetőségeit a nem-humán biológiát gondozó Agroinformmal és Állatorvostudományi Egyetemmel, a műszer- és gyógyszerügyi közös szolgáltatásban rejlő lehetőségeket a műszaki információs hálózatokkal. Együttműködési ellenpéldát viszont tudunk produkálni. Az elmúlt hónapok során sok szó esett arról, hogy a szakkönyvtáraknak, többek között az orvosi könyvtáraknak együtt kell működniük a közművelődési könyvtári hálózatokkal. Közismert az az akció — hiszen széles körű nyilvánosságot kapott —, hogy a betegkönyvtárak ügyét sínre kell tenni és ezt illetékesek úgy vélték megvalósítani, hogy könyveket szereznek be, majd minden kórházban az ott éppen működő könyvtáros feldolgozza és forgalmazza őket. Mindnyájan tudatában vagyunk a biblioterápia fontosságának, azt azonban egy pillanatig sem hittük vagy vállaltuk, hogy a beteg könyvtárak üzemeltetését az orvosi könyvtári hálózat munkatársai vállalhatják magukra. A „Magyarország" című folyóiratban számos közlemény, főként levél látott napvilágot a betegkönyvtárügyről. Nem tagadjuk, minden esetben felment a vérnyomásunk, mert lehetetlennek tartjuk ezt az álláspontot és következményét, az intézkedést is. A közművelődési alapból ti. elég nagy összegeket, 50—60.000 forintokat adtak egy-egy kórháznak, olyanoknak is, ahol nincs függetlenített könyvtáros, legfeljebb társadalmi munkás könyvgyűjtemény kezelő és azt kívánták tőlük, hogy ezt a pénzösszeget 3—4 hét alatt „költsék" el, az állományt dolgozzák fel és kezdjék el forgalmazni. Mi természetesen minden fórumon tiltakoztunk ez ellen, még külön tájértekezleten is foglalkoztunk a témakörrel, de legfeljebb annyit értünk el, hogy az illetékesek megtudták egyet-nem-értésünket. Megtudták azt is, hogy véleményünk szerint ezzel az intézkedéssel nem hozzák rendbe a betegkönyvtárügyet, viszont veszélyeztetik az orvosi könyvtári hálózatot. És tovább mi történt? Könyvtárosaink rövid idő alatt (némelyikük szégyenkezve, amiért ilyen „nem könyvtároshoz méltó" módon kellett könyveket vásárolnia) elköltötték a pénzt, és sok helyütt az akció ezzel véget is ért. Nem egy kórházban a könyvek becsomagolva a sarokban állnak ma is, mert nincs aki feltárja, forgalmazza stb. Kár is feltennem a kérdést, szabad-e így „együttműködni"? 57