Billédi Ferencné (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1979 (Budapest, 1980)

A XI. Vándorgyűlés plenáris ülésén (1979. augusztus 9. Veszprém) elhangzott előadások - Vályi Gábor: A könyvtárközi munkamegosztás és együttműködés kérdései a társadalomtudományi könyvtárakban

bizonyos tekintetben archimedesi pont legyen, amely körül az egész könyvtárügyet megforgathatjuk és a többi probléma megoldását is segíthetjük. Az együttműködés ugyanis érinti tevékenységünk minden fajtáját, minden szintjét, a könyvtárak és tájékoztatási intézmények vezetőit és dolgozóit, fenntartókat és felhasználókat egyaránt. Az együttműködés kihat a könyvtár és tájékoztatásügy teljes hazai területére és a nemzetközi kapcsolataira is. Az együttműködés rendszeres, kölcsönös segítségen, támogatáson alapuló kapcsolat, olyan régi, mint a munkamegosztás, végigvonul az emberiség történetén, együtt változott és fejlődött a társadalom fejlődésével. Az együttműködés tartalma és formái, több-kevesebb késéssel hozzáidomultak a társadalom előtt álló feladatokból adódó követelményekhez, de mindig rendszerességet, kölcsönösséget és egymás segítését tartalmazták. Ranganathan már több évtizeddel ezelőtt, híres törvényeinek egyikében megállapította, hogy a könyvtár növekvő szervezet. E törvény igazát egy sor tény igazolja és ezek szinte kivétel nélkül olyanok, amelyek azt kívánják, hogy a jelenleginél magasabb színvonalon többet és jobban működjünk együtt folyamatosan és céltudatosan, szellemi és anyagi erőinket jobban beosztva dolgozzunk. Erre int az a nem minden tekintetben örvendetes tény, hogy a dokumentumok száma, amelyeket felhasználóink részére fel kell tárnunk és dolgoznunk, nyilván kell tartanunk és visszakereshetővé kell tennünk, a legtöbb tudományágban folyamatosan nő és úgy látszik ez a folyamat továbbra is felfelé ívelő tendenciát mutat; A második tényező, hogy a könyvtárak és tájékoztatási intézmények szakosodása ugyancsak erősödik. A társadalomtudományok egyes ágait egy-egy gyűjteményben mind mélyebben, alaposabban gyűjtik, dolgozzák fel, ami jó; de a spontán fejlődés azt a következményt is magával hozta — és ez már veszélyes —, hogy nemcsak átfedések, többszörös párhuzamosságok keletkeztek, hanem gazda nélküli fehér foltok is maradtak, különösen a határterületeken és az interdiszciplináris kérdések körül; Ugyancsak új tényezőnek tekintem, bár ez is folyamatos mennyiségi növekedés eredménye, hogy a felhasználói igények nemcsak mennyiségileg nőttek meg — és a fejlődés szempontjából ez is örvendetes —, hanem differenciáltabbak lettek, felhasználóink különböző formákban, válogatásban más és más dokumentumbázisról igénylik ma már a tájékoztatást; Mindezek nagyobb és fejlettebb technikai felszereltséget, anyagi eszközöket, jobb szakemberellátottságot igényelnek, mint amilyennel az egyes könyvtárak jelenleg rendelkeznek, tehát egyértelműen és kényszerítő erővel indokolják az együttműködés fejlesztését, az eddigi eredmények, utak és módok újragondolását. És senki sem veheti le rólunk, könyvtárosokról sem a felelősséget, hogy már régen látjuk elaprózott erőink ki nem elégítő voltát, az együttműködés szükségességét és magatartásunk mégsem elég kezdeményező, a kooperációra vonatkozó készségünk nem elég makacs, nem elég folyamatos és hatásos. Arra, hogy valamit miért nem csináltunk meg és miért nem csináljuk meg most, mindig és mindenütt nagyon sok érvet, akadályt lehet felsorolni. Ezeknek az okoknak, kifogásoknak vagy ürügyeknek egy része lehet megalapozott is, de egyet nagyon nagy hangsúllyal meg kell állapítanunk, hogy különösen most, amikor a tudománynak és a tudásnak olyan nagy a szerepe a társadalmi fejlődés meggyorsításában és most amikor gazda32