Billédi Ferencné (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1979 (Budapest, 1980)
A XI. Vándorgyűlés plenáris ülésén (1979. augusztus 9. Veszprém) elhangzott előadások - Dr. Zsidai József: A könyvtárközi munkamegosztás és együttműködés kérdései, a műszaki és természettudományos könyvtárak ezirányú feladatai
tári szolgáltató rendszereket hozunk létre, a ma meglevő intézményi bázisra alapozva. Ilyenek lehetnek: kémia, kohászat, elektrotechnika, matematika stb. Egy-egy ilyen rendszer a következő elemekből áll: számítógépes információs központ, de megmarad, sőt megerősödik a hagyományos tájékoztatáss; optimális szakirodalmi ellátás: a szükséges irodalom 80 %-ának megléte hazai könyvtárakban és annak számítógépen történő nyilvántartása és szerződéses alapon nyugvó külföldi könyvtárközi kölcsönzés. Feltétel: kitűnő reprográfiai géppark a szükséges helyeken. Mindez tehát tudományáganként szerveződik. Létrehozói a szakterület szerint legilletékesebb országos, egyetemi, vállalati és kutatóintézeti könyvtárak. Közösen alakítják ki a tervet, a programot, együttesen cselekszenek, és közös pénzből építkeznek. Mostani ismereteim szerint kb. 15—20 ilyen rendszert kellene létrehozni. E program végrehajtásához 10—12 évre van szükség. Jó lenne, ha a IV., soron levő Országos Könyvtárügyi Konferencia elveiben és részleteiben is mielőbb kidolgozná a tennivalók rendszerét. Az együttműködést tekintve még egy elvi kérdésről szólok. Az kézenfekvő, hogy egy rendszer létrehozása és eredményes működése érdekében jó együttműködést kell megvalósítani. Hangsúlyozom azonban, hogy a különböző rendszerek között is igen jó kapcsolatokat kell kiépíteni. Ennek három oka van. Először: az egyik rendszer tagja fogyasztója lehet, sőt gyakran fogyasztója is egy másik rendszer szolgáltatásainak így a szolgáltatások szélesítésének igénye miatt a különböző rendszereket is érdekek kötik össze. Másodszor: minden fölösleges párhuzam leküzdése céljából a rendszerek közti együttműködés elengedhetetlen, sőt a későbbiekben a koordinációt kormányzati szinten is meg kell oldani. Harmadszor: a különböző rendszereknél felgyülemlett tapasztalatok igen értékes módszertani anyagok lehetnek, és ha valamennyi fél minél lelkiismeretesebben hasznosítja azokat, annál gyorsabb lesz a haladás üteme. Mindaz, amit it elmondtam, mind-mind állami feladat. Gondolataimmal országos hatókörű könyvtárak, kutatóintézetek, vállalatok és egyetemi könyvtárak közeli programjaihoz igyekeztem javaslatokat és érveket felsorakoztatni. Kérdés, hogy miért éppen egyesületünk tanácskozásán beszélünk ennyire hangsúlyozottan az együttműködésről? A válasz egyszerű és egyenes: azért mert az itt elmondottak, különösen a program rész végrehajtása elsősorban rajtunk múlik. Először önmagunkat kell meggyőznünk a szakmai léptékváltás időszerűségéről. Bármennyire kínos is lehet a szembesítés, de álljunk oda a tükör elé. És ha becsülettel elvégezzük az ön vizsgálódást, akkor be kell látnunk, hogy túl tág tere van még a „kivagyiságnak", az „én könyvtáram" szemléletnek és mások eredményei vállrándító lekezelésének. Nem tanultunk még meg igazában kollektíván dolgozni, együttesen produkálni nagyszerű értékeket és folyamatokat. Nem tudjuk még kellőképpen megélni a közös siker örömét. Hiba még az, hogy szakmánk szervezetét nem járja át eléggé a közös cselekvés magasabbrendűségének hite, vágya és belülről fakadó kényszere. Úgy gondolom, hogy egyesületünknek minden tőle telhetőt meg kell tennie azért, hogy a szó és a gondolat legnemesebb értelmében, a verespéteri KOLLEKTIVIZÁCIÓ helyes értelmezésével járuljunk hozzá saját munkaterületünkön az ország feladataiból ránk eső rész sikeres gondozásához. 30
