Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1978 (Budapest, 1979)

A X. Vándorgyűlésen, Sopronban elhangzott előadások - Kovács Mária: A gyermekkönyvtárosok tevékenységrendszere. Az MKE Gyermekkönyvtáros Szekció 1976 tavaszán végzett felmérésének eredményei

Nagyon különböző a felmérésben résztvevő könyvtárak könyvbeszerzési összege, legmagasabb a szolnoki Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtáránál (79 257.- Ft), s legala­csonyabb a veszprémi Megyei Könyvtár Gyermekkönyvtáránál (41 995- Ft). Itt legki­sebb a folyóiratok száma is (22 féle 28 példányban), és Szolnokon a legnagyobb (72 féle 90 példányban). A könyvállomány Szolnokon a legnagyobb (37 312 kötet) és Hódmezővásárhelyen a legkisebb (9 540 kötet). Ez indokolt, hiszen Hódmezővásárhelyen csak rövid ideje műkö­dik a gyermekkönyvtár, s így a szerzeményezés nem.lehetett mindig zökkenőmentes. Tulajdonképpen a szereplő könyvtárak mindegyike „A" típusú könyvtárakra jellemző nagyságú állománnyal rendelkezik. Érdekes megfigyelni, hogy bár kötetszáma is, könyvbeszerzési kerete is kisebb Miskolcnak, mint Szolnoknak, a legtöbb beiratkozott olvasó mégis Miskolcon van (3 001 fő). Igaz, ez sokféle tényezővel magyarázható, a település-struktúrától kezdve egészen a könyvtáros egyéniségéig. Érdekes lenne viszonyítani a beiratkozott olvasók és a kölcsön­zött kötetek számát, mivel azonban a látogatók számáról nincs adat, s a könyvek forgási sebességét kiszámítani nem tudjuk, elállunk az egyéb viszonyításoktól is. Működési mutatók a „B" típusú könyvtárakban A könyvtár neve Évi könyv­beszerzési összeg (Ft) A könyvállo­mány nagy­sága (kőt.) Időszaki kiadv. Beirat­kozott olvasók Kölcsön­zött A könyvtár neve Évi könyv­beszerzési összeg (Ft) A könyvállo­mány nagy­sága (kőt.) féle pld Beirat­kozott olvasók kötetek FSZEK 2. sz. 25 350 13 639 45 53 1220 23 737 Mezőkövesd 15 548 8 643 15 15 991 32 141 Kazincbarcika 42 900 19 404 36 36 2302 88 959 Szentes 22 748 12 639 14 14 1 320 29 236 Jászberény 43 427 18 801 43 43 1690 53 743 Kunszent marton 21 000 10 468 20 20 709 25 424 Celldömölk 16 882 6100 53 53 600 16 823 Tapolca 33 358 10 220 50 50 1035 35 892 A vizsgált könyvtárak mindegyikében megfelel a kötetszám az „Irányelvek" muta­tóinak. Legtöbb Kazincbarcikán (19 404 kötet) és legkevesebb Celldömölkön (6 100 kö­tet). A könyvbeszerzési keret Jászberényben a legnagyobb (43 427.- Ft) és Mezőkövesden a legkisebb (15 548- Ft). A folyóiratok beszerzése elég egyenlőtlen, a legtöbb Celldö­mölkön (53 féle, 53 példányi a legkevesebb Szentesen 14 féle, 14 példány). A folyóirat­beszerzés Mezőkövesden, Szentesen, valamint Kunszentmártonban nem éri el az „Irány­elvek"-ben előírt mutatókat. 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom