Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1978 (Budapest, 1979)
A X. Vándorgyűlésen, Sopronban elhangzott előadások - Mohor Jenő: A könyvtári kataszter
A KÖNYVTÁRI KATASZTER Mohor Jenő, az OSzK főmunkatársa Az eddigi előadásokban hallott tervek mind fejlesztési elképzelések voltak; meglévő, adott, valamilyen színvonalon működő szolgáltatások, nyilvántartások további lehetőségeiről volt szó - nekem pedig egy teljesen új, ezután létrehozandó nyilvántartásról kell beszélnem. Hogy teljesen új, az persze nem jelenti azt, hogy teljesen gyökértelen, előzményt elén vállalkozásról lenne szó. Hiszen már 1900 és 1932 között megjelent a „Magyar Minerva" hat kötete, amely — többek között — a hazai könyvtárakról adott képet, áttekintést, nyilvántartásba véve (és az adatokat publikálva) az akkori magyar kulturális élet szinte teljes intézményrendszerét: a könyvtárak mellett a múzeumok, levéltárak, tudományos intézetek és társulatok, tanintézetek lényeges adatait adva közre. A következő, tiszteletet érdemlő előd vagy előzmény — jó harminc évvel később — az 1965-ben megjelent „Könyvtári minerva", amely bevezetőjében szerényen így értékeli magát: „kísérlet az egységes magyar könyvtárügy teljes áttekintésére". Engedjenek meg még egy idézetet a „Könyvtári minerva" bevezetőjéből: „Könyvtári minimum hiányában nem vállalkozott a szerkesztőség arra, hogy egységes és mechanikus állomány határral kizárjon könyvtárakat. Minden könyvtár feldolgozásra került, amelyet az adatgyűjtő munkatársi gárda annak minősített." Nos, ha nem is mechanikus módon és nem is egységes elvek alapján, de mégis: bizonyos intézmények könyvtárrá minősültek ős bekerültek a minervába. Mindenképpen a könyvtárak központi nyilvántartásának előzményei közé kell sorolni Bereczky Lászlónak a Könyvtáros 1967. évfolyamában megjelent cikkét, amelyben „új könyvtári nyilvántartási rendszert" kívánva és sürgetve a minerva bevezetőjéből most idézett kérdéssel is foglalkozik: mit tekintsünk könyvtárnak? A kérdés azóta is él: a könyvtár meghatározása, vagy lényegi ismérveinek felsorolása, a „könyvtári minimum" szintjének megjelölése azóta sem történt meg, és ez a hiány természetesen most, a könyvtárak központi nyilvántartásának tervezésekor is gondot okoz. Nyilvánvaló, hogy a „kataszter" nem vállalkozhat arra, hogy e kérdések bármelyikét is kellő megalapozottsággal, a tudományosság igényével megválaszolja; tartalmának határait viszont mindenképpen meg kell vonnia mennyiségi és minőségi tekintetben egyaránt. Nem csak a minimum-szint kérdéséről van itt szó, bár ez sem mellékes, hiszen egy országos, központi nyilvántartást az egy szekrénnyi könyvtárak nyilvántartásával nem szabad megterhelni. Az azonban már eldöntendő, hogy hány száz kötet, hány szekrény az, amit már érdemes nyilvántartani. De épp így meg kell húzni a határt minőségi szempontok alapján is. Engedjenek meg egy példát: az Iparművészeti Főiskolán két könyvgyűjtemény van, 46
