Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1977 (Budapest, 1978)

A IX. Vándorgyűlésen, Budapesten elhangzott előadások - Köpeczi Béla: A tudomány és a könyvtárak

járulhat a megismerés rá jellemző speciális eszközeivel ahhoz, hogy az ember for­málódjon. A tudomány is eszköze az ideológiai, de - tovább megyek — az egész ember formálásának és ha ezt a tevékenységet megfelelően be tudjuk építeni egész közművelődésünkbe és azon belül természetesen a könyvtári munkába, ak­kor azt hiszem korszerűbbek leszünk. A MTA elnöksége külön közoktatási bizottságot hozott létre néhány évvel ez­előtt. Ez a közoktatási bizottság kidolgozta a 2000 év körüli korszerű általános műveltség koncepcióját. Ez a koncepció természetesen vitatható. De egy dolog na­gyon világosan kiderül belőle: az, hogy a természet- és társadalomtudományok helye és szerepe megnő ebben a korszerű műveltségben és anélkül, hogy háttér­be akarnánk szorítani az esztétikai műveltség jelentőségét, amelynek sokoldalúsá­ga közismert és amelynek pedagógiai célzatai azt hiszem rendkívül hatékonyan tudnak érvényesülni. Tehát anélkül, hogy ezt az esztétikai műveltséget háttérbe szorítnánk, a többi műveltségi szférára is nagyobb figyelmet kell fordítani. Ezzel kapcsolatban szeretnék arra emlékeztetni, hogy a MTA a közművelő­dési törvény kapcsán maga is kidolgozta a feladatait és ezeket a feladatokat a következőkben határozta meg: az Akadémia intézeteivel és az akadémikusokkal nagyobb mértékben vegyen részt a tudományos ismeretterjesztő tevékenységben. Ennek folytán megváltoztattuk a Magyar Tudomány c. folyóirat profilját, amelyet igyekeztünk népszerűbbé tenni, természetesen nem a legalacsonyabb műveltségi szinten állók számára. A különböző szakmai folyóiratokban, de kapcsolatot keresve más hetilapokkal és folyóiratokkal is arra törekszünk, hogy rendszeresen és a legkülönbözőbb tudományágakban ismertessük a kutatások új eredményeit és azo­kat a szemléleti problémákat, amelyek felmerülnek a tudománnyal kapcsolatban. Végül, de nem utolsó sorban a könyvekkel és az előadásokkal, tehát intézeti munkatársaink és az akadémikusok könyveivel és előadásaival kívánunk segíteni az ismeretterjesztésben. Egyetlen kérdést szeretnék ezzel kapcsolatban megemlíteni és ez az új tudo­mányos eredmények, az új szemlélet lassú terjedésének a kérdése. Az a tapasz­talatunk, ha a legkülönbözőbb vitákat nézzük a nemzet kérdésétől az életmód kérdéséig, hogy az új kutatási eredmények rendkívül lassan mennek át a köz­tudatba. Ebben természetesen nem egyedül a könyvtárak tudnak segíteni. Nagyon nagy szerepe van itt a rádiónak, tv-nek és a sajtónak. De azt gondolom, hogy az arra való figyelés, hogy mi az új a tudományban, érdekes kiválogatási szem­pontokat adhat ä könyvtárak tevékenységének, és nagyon örülnék, ha a MTA előbb ismertetett határozata alapján aktívabb kapcsolat alakulhatna ki ebből a szempontból — tehát az új tudományos eredmények ismertetése, terjesztése szem­pontjából - azokkal a könyvtárakkal, amelyek erre a munkára alkalmasnak tartják magukat, ill. az egész könyvtári hálózattal. Engedjék meg, hogy végül azt mondjam, hogy a könyvtárak tevékenysége a tudományos ismeretterjesztésben — más tömegkommunikációs eszközökkel együtt — rendkívül jelentős különösen azért, mert módot nyújt arra, hogy az egyedi olvasó­val, az egyeddel magával lehessen foglalkozni és ne globális ismeretterjesztés folyjék csak. A tapasztalataim alapján állíthatom azt, hogy erre az egyedi ismeret­terjesztésre szükség van amellett, hogy természetesen az általános ismeretterjesz­tést végezzük. Megköszönve szíves figyelmüket, azt szeretném ajánlani, hogy mind a tudo­mányos kutatásban, mind pedig a tudományos eredmények népszerűsítésében működjünk együtt. 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom