Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1975 (Budapest, 1976)

A VII. vándorgyűlésen, Egerben elhangzott előadások - Orosz Bertalanné: A könyvtárosetikáról

Az olvasást, művelődést nem direkt formában, hanem áttételesen ösztönzi a társadalom. A fejlettebb könyvtári szolgáltatásra akkor jelentkezik igény, mikor az megvalósul. Mennyiben felelős a könyvtáros az olvasóvá nevelésért, azért, hogy a rendszeres tájékozódás szokássá váljék? KI az a nézet, hogy a mi dolgunk csak a beiratkozás után kezdődik, az ösztönzést az iskolának, a munkahelynek kell megadnia. Másrészt rossz beidegződések hatására bizonyítani akarjuk, hogy megfelelő propagandával a nem olvasókból is szinte átmenet nélkül olvasók lesznek. Aki jön, azt készséggel fogadjuk, aki nem, azt legfeljebb elmarasztaljuk. Ez az egyik könyvtárosi magatartás. A másik: a beiratkozás az érdekes, az olvasólétszám emelkedése; az, hogy valóban olvassanak, használják a könyvtárat, mellékes üggyé válik. A művelődéspolitika számon kéri a munkásság művelődését? Egyszerű dolog: valamennyi szocialista brigádnak könyvtári taggá kell válnia. Nem fokozatosan, hanem lehetőleg egyszerre, igy szebben mutatnak a számok. A tartós eredmény legtöbbször nem látványos. Kevesebb a dicsekvés, s több a belső öröm, elégedettség. Mire jó a statisztika? Munkánk hatásfokát lemérni vagy tételeket illusztrálni. A könyvtárosnak nem a pillanatban kellene gondolkodnia, hanem folyamatot látnia. A valóság tisztelete, a voluntarizmus elutasítása azért fontos, mert a művelődésben könnyen felcserélődhet az eszmény és a realitás. Nem a kampányok biztosítják a könyvtárak "vonzását", hanem az a fajta könyvtáros-magatartás, amely az olvasó szolgálatát tekinti alapelvnek. Könyvtári rendszerünk sokféle érdeket szolgál - nem vagyok meggyőződve arról, hogy itt a használónak van elsőbbsége. Könyvtárosok omolnék az egyes könyvtárak közé mesterséges válaszfalakat, könyvtárosok mondanak le olyan szolgáltatásokról, melyet a fenntartók talán meg sem kérdőjeleztek. A könyvtárosetika egyik legfontosabb elvének tartom az azonosulni tudást az olvasó, tájékozódó emberrel. Szolgáltatásainkat nem a piaci viszonyok szabályozzák. Nem kötnek tantervek, tanmenetek. A könyvtári látogatót nem elemi létérdek (egészség, anyagi biztonság stb. védelme) ösztönözték a cselekvésre. Kérését talán akkor tartja igazán fontosnak, ha a könyvtáros is igy tekinti. Az olvasás, ismeretszerzés szokássá válhat vagy alkalmi kaland marad. Ha egy diák kutató kíváncsiságát a könyvtáros felületesen elégíti ki, ha a kezdő olvasó "lapos tarisznyával" távozik, a kezdeti buzgalom lanyhulni fog. A tudományos kutatót is le lehet "szoktatni" a módszeres munkáról. A könyvtáros erősítheti vagy gyengítheti az olvasási, tájékozódási igényt a használó iráni um ,;iiotf. magatartásával is. A nagyobb könyvtárakban a munkamegosztás sajátos gondokat teremt. Az olvasó egy szakmai kollektíva munkáját élvezi, s csak egy-két könyvtárossal találkozik. Hangzavar van vagy harmónia? - az dönti el, mit kaplak az olvasók. IIa a résztevékenységek öncéluakká válnak, a könyvtár mint egész nem tölti be feladatát. Az olvasók száma növekszik. Ez a munka jellegére, a könyvtárosi magatartásra is hatással van. Kevesebb idő jut egy látogatóra. Munkaelemzéseket végzünk, racionalizáljuk a kölcsönzést, a szolgalatot. Elismeréssel szólunk a gazdaságossági mutatókról. Megteremtettük a szabadpolcos rendszert, az olvasók "önállósága" növekedett. A nagyobb könyvtárakban a személytelen kapcsolatok meghatározóak lettek. Ez önmagában nem lenne baj, de nem az olvasó igénye határozza meg a kapcsolatok jellegét, hanem a szervezeti érdek. A könyvtárospálya humán vonatkozásai mintha sorvadófélben lennének. Egyetemi éveimre gondolok, a merev olvasótermi ügyeletekre, a szó nélkül átadott kérőlapokra. Emlékezetem jobban őrzi a ruhatárosok "törzstagoknak" szóló figyelmét, mint a könyvtárosok jelenlétét. Nem tudnám pontosan megmondani, mi kell ahhoz, hogy a könyvtáros és a könyvtár látogatói egy áramkörbe tartozzanak, egy pszichológus pontosabban fogalmazna. ír,