Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1975 (Budapest, 1976)

A VII. vándorgyűlésen, Egerben elhangzott előadások - Dr. Bata Imre: Hivatás és szolgálat

HIVATÁS ÉS SZOLGÁLAT Dr. Bat a Imre Igen óvatosan kezdek mondandómba. Meg kell fontolnom, vajon hivatásunk erkölcséről szólhatok-e, továbbá, szólhat-e bárki közülünk. Mert az erkölcsöt talán mégis inkább gyakorolni kell és nem beszélni róla. De azt is megfontolás tárgyává kényszerülök tenni, hogy beszélhetek vajon külön a kutató könyvtaros moráljáról. Hiszen mégis abból kellene kiindulnom, hogy a könyvtáros - könyvtáros. A munkamegosztás ugyan kényszeríthet bennünket ilyen meg olyan könyvtárost látni, sőt, önnön magunkban ezt vagy azt a könyvtáros szakembert ki is koll alí>:

: tanunk, de a morál szempontjából - ugy vélem - mindnyájan könyvtárosok vagyunk, akik a könyvtári munkában együttműködünk. A szükség többféle könyvtárost kivan, az erény csak egyfélét. Ugy vélem, hogy morfondirozásom meg is épitette a kályhát, ahonnan elindulhatok. (Én ugyanis csak a kályhától tudok elindulni.) Ne értsenek félre, nem akarok itt farizeuskodni, de mégis azt mondom, hogy legjobb szerénynek, alázatosnak lenni. Már a könyvtárosnak. Könyvtári pályám elején - a debreceni egyetemi könyvtárban - sokat tanakodtunk azon fiatalok, akiknek valamely szakma is a szivszerelme volt, vajon össze lehet-e egyeztetni a könyvtári munkát heves tudományos ambíciónkkal. Egy alkalommal vitát is kezdeményeztünk, azzal a cimmel, hogy hivatás-e a könyvtári pálya. Mondanom se kell, hogy boldog ifjúságunkban a boldogtalanság mellett törtünk lándzsát, mondván, a könyvtárosi pálya nem- lehet hivatás, mert hivatás csak különös életforma vagy pedig valamely tudomány lehet. Önhitt ifjúságunkban csak a heroikus teljesítményben éreztük azt az energiát, amire ezt a nemes fogalmat, hogy hivatás, alkalmazni lehet. Mert azt jól éreztük, hogy a hivatott ember, a hivatást betöltő személyiség nyilvánvalóan morális lény. Azt azonban elfeledtük, hogy a szolgálat is lehet hivatás, hogy a szolgálatot teljesítő ember is morális ember. És ifjúságunk boldog gyöngyözése közepette igyekeztünk boldogtalanok lenni, minthogy a fiatalság nagyon kedveli a boldogtalanságot. Nem akartuk magunkat összehangolni adott sorsunkkal, mert kellett a feszültség. Tettük a dolgunkat, de arról álmodoztunk, mi lenne, ha egyszer alkalmunk volna egész időnket olyan munkára szentelni, amiben a hivatástudat evidencia lehetne. Különben nagyon jól éreztük magunkat, s amit napi munka közben nem tudtunk gyakorolni, gyakoroltuk éjszakába nyúló órákon át. Eközben egy dolgot igen megtapasztalhattunk. Az idő múlékonyságát megismertük, s megtanultuk az időt beesülni. A könyvtáros, ha valamely terület a szokásosnál jobban érdekli, kénytelen a munkaidejét meghosszabbítani, s amíg más a jól végzett munka tudatával álomra hajtja a fejét, őt nem hagyja aludni a területe, a szakmája. De évtized is elmúlik, mire az ilyen kétlaki könyvtáros ráeszmél, a kettő mégis egy: legalábbis egy lehet. 29