Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1974 (Budapest, 1975)

A VI. Vándorgyűlésen, Pécsett elhangzott előadásokból - Skaliczky Józsefné: Zenei és hangtári részlegek szervezése a közművelődési könyvtárakban

Nagyon fontosnak tartom ezt a kérdést, mert biztos vagyok benne, hogy sok későbbi probléma gyökerére lelhetünk itt. Az A- és B-típusú könyvtár — ahogyan a feladatköre is meghatározza — csak felkészülten, teljes „fegyverzetben" kezdheti meg az új szolgáltatást, ellenkező esetben nagyon rövid idő után csődbe jut a vállalkozás. Hiszen képtelen lesz lépést tartani az állomány növekedésével. Elég kevés művet lehet fejben tartani, arról nem is beszélve, hogy a számítógépek korában ez a megoldás kicsit manufakturálisnak tűnik. Sokkal nagyobb munka utólag — az új szerzemények mellett - feldolgozni az állományt. De a részleg képtelen lépést tartani a hallgatók egyre növekvő számával is. És mi történik a gépekkel, ha nem gondoskodtak előre a megfelelő karbantartásról? Az A-típusú könyvtár zenei részlegének igen szép — jelenleg az országban az egyik legkorszerűbb — példája a Miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Zenemű- és hangtári részlege. Ebben a könyvtárban mindent előre elvégeztek, a tökéletes berendezéstől kezdve az egész részletes és alapos állományfeltárásig. Sajnos, kevés könyvtár indul ilyen alapokkal. Vannak — és nem is kis számban - olyan könyvtárak, amelyekben idő vagy szakember hiányában ún. „köztes" állapotban nyitották meg a zenei részlegeket. Ezen azt értem, hogy berendezték, felszerelték, de nem gondoskodtak státuszokról, az állományt sem tárták fel olyan mélységben, ami egy A-típusú könyvtárban szükséges. A C- és D-típusú könyvtárak esetében egyelőre örüljünk, hogy a zeneszobák, vagy a zenesarkok megnyílnak. Ezekben a könyvtárakban nem várhatunk többet egy részleg munkájától mint amire a fenntartó könyvtár képes. Itt kell bevallanom, hogy ennél jóval ortodoxabb nézeteket vallottam néhány hónappal ezelőtt és ezt a Fonyóné-Simon Zoltán-féle kiadvány táplálta bennem elsősorban. A Könyvtári Figyelőben talán meg fog jelenni egy cikk, amiben bár a könyv ajánlotta feldolgozást bírálom, azt is megkérdőjelezem, hogy az ott leírt kiindulási alapok elegendőek-e egyáltalán az új szolgáltatás megkezdéséhez. Most is jól tudom és vallom, hogy nem, de azóta azt is tudom, hogy többre egyelőre ezeken a helyeken nincs lehetőség. Ezért jutottam el az^előbb elmondott mondatig, hogy a legkisebb próbálkozásnak is örülnünk kell. Csak egy valamit nem szabad szem elől tévesztenünk: akármilyen kis könyvtárban, akármilyen kezdetleges körülmények között indulnak is a próbálkozások, azoknak olyanoknak kell lenniök, hogy csíráiban magukba foglalják a későbbi fejlődés, fejlesztés lehetőségeit. Nem mást kell csinálni tehát a C- és D-típusú könyvtárakban, csak kevesebbet. A második kérdés tulajdonképpen az elsőnek továbbvitele, más szempontból való megvilágítása. Azt kell megbeszélnünk, hogy az A- és B-típusú könyvtárak zenei részlegeinek milyen felkészültségi állapotban kell lenniök ahhoz, hogy jól láthassák el vállalt feladataikat. Vegyük sorra tehát a működéshez szükséges tényezőket. Optimális esetben egy ilyen típusú könyvtár zenei- és hangtári részlege úgy van felszerelve, mint a már említett miskolci vagy szombathelyi. A gépi berendezésekkel ezúttal nem foglalkozom. Ami a bútorzatot illeti, felhívom a figyelmet arra, hogy a szanyi szövetkezet MERABONA elnevezéssel gyárt könyvtári bútorokat és ezek közül sok használható a mi részlegeinkben is. Elsősorban azonban az állomány kialakításáról kell beszélni, hiszen ez igazi könyvtáros-feladat. A zenei- és hangtári résziegek állománya két fő részből tevődik össze: hangzó (nem hagyományos) és hagyományos, könyvjellegű dokumentumokból. Hangzó: hanglemezek, hangszalagok. 38