Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1974 (Budapest, 1975)

A VI. Vándorgyűlésen, Pécsett elhangzott előadásokból - Walleshausen Gyula dr.: Jövőkutatás és a könyvtárak jövője

jöttére számítanak az emberi agy és a számítógép között. Gyógyszeres befolyásolással hatnak a személyiségre, megkönnyítik a tanulást, az emlékezetet tökéletesítik. A tervezést - mint a jövőre való felkészülés egyik eszközét - már 1870 óta alkalmazzák a könyvtárak: az angol könyvtáros egyesület már ekkor megállapította szükségességét s napjainkban a tervezés általánossá vált. Tőkés országok közül többen törvényben kötelezik a könyvtárakat terv készítésére. Nálunk a tervezés csak a fordulat éve után vált a könyvtárak gyakorlatává, főleg éves munkatervek készültek. Az első távlati terveket - tudomásom szerint - az ötvenes évek végén készítették a nagy országos könyvtárak. A tervek realitása kétes volt, akkoriban kevés publicitást is kaptak. Az OK T foglalkozott ezekkel, de megvalósításukra lépések nem történtek. Megalapozottabb távlati tervezés indult 1969-ben a tanácsi közművelődési hálózatokban. Némelyik megye 2000-ig tekintett előre. A tudományos és szakkönyvtárak távlati terveiről kevesebbet tudunk. (Ugy tűnik, a közművelődési könyvtárakra inkább jellemző az előrelátás, a jövőről való gondoskodás, mint a tudományos és szakkönyvtárakra.) E tervek inkább fejlesztési hipotézisek, megközelítik a prognózissal szemben támasztott követelményeket, de nem prognózisok, nem is lépnek fel ezzel az igénnyel. Megközelítettük tehát a prognosztizálást, de nálunk tudományos módszerekkel végzett prognózis még nem készült a könyvtárügyről. Első jelét annak, hogy hazai irányító szerveink igényt tartanak könyvtári prognózis készítésére, az MM és az OKDT kiírt pályázati téma kitűzése mutatja. (A magyar könyvtárügy és szakirodalmi ellátás az ezreifordulón. Fejlődési irányok és prognózis.) Igen helyesen nem egyes könyvtárak, hálózatok rendszere a téma, hanem maga a könyvtárügy, a maga komplex mivoltában. Persze, egy-egy intézet, hálózat is elvégezheti saját prognózisát, de félő, hogy az izolált munka túl nagy hibaszázalékot eredményezne. Ezért először a könyvtárügy egészére vonatkozó prognózist kellene elkészíteni. Ez is felhasználná a más ágazatok eddigi jövőkutatási eredményeit, hiszen egy ágazat, terület — különösen a könyvtári — megközelítő pontosságú előrejelzése nem lehetséges az általános gazdasági, társadalmi előrejelzések ismerete nélkül, de a külföldet, a nemzetközi kapcsolatokat, az együttműködés várható fejleményeit is figyelembe kell venni. Erre az általános könyvtárügyi előrejelzésre épülhetnek a regionális, illetve hálózati intézményi prognózisok. Az előrejelzés, a prognosztika nálunk még nem állami feladat, bizottságok végzik, társadalmi alapon. A jövő előrejelzése a múlt és a jelen ismeretére támaszkodik. De ismerjük-e valóban a múltat és a jelent? Bármilyen meglepően hangzik is, úgy vélem nem, vagy nem eléggé. Üssük csak fel néhány könyvtár statisztikai összeállítását, s kiderül — ezt a tüzetesebb vizsgálat igazolja - a számok nem mindig megbízhatóak, s nem is mindenben adnak támaszt. Néhány adat teljesen hiányzik. Pl. a könyvtárosok szakképzettsége, a könyvtárak alapterülete, felszerelése, gépesítettsége, szervezeti formája stb. A jövőkutatásnak, a tudatos előrelátásnak közüggyé kell válnia könyvtáros közgondolkodásunkban. A jövő így nem okoz megtorpanást a fejlődésben, nem állhatnak elő váratlan meglepetések, robbanással fenyegető helyzetek könyvtáraink életében. Sokat elárul az adott intézmény vezetésének színvonaláról az a körülmény, hogy mennyire él a kollektíva tudatában a jövő, a változás szükségszerűségének elfogadása, a jövőre orientált gondolkodásmód. 35