Székely Sándor (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1974 (Budapest, 1975)
A VI. Vándorgyűlésen, Pécsett elhangzott előadásokból - Mátrai László akadémikus: A könyvtár és a társadalom kapcsolatai a jövőben
IWinuiiiiiiiw.B*.» .-IMJIHIIIIII' .11 i •uLiuiiiiiiBW/Hmii'wj' »fi uummum uMtt* mn uii-'nm '>*'* '^ •»>•'— rf » a m iinim " mm n • « i-n « »' ••• • •»» • "' ••» i n <'i'ii*ÜI A politikai hatalom megszerzését, a gazdasági kizsákmányolás megszüntetését követő tömeges életszínvonal-emelkedés után intenzív módon kerül előtérbe a forradalom kulturális programjának megvalósítása és ez közvetlen módon kapcsolódik a szabad idő szociológiáján és pszichológiáján keresztül a jövőkutatás társadalmi problematikájához. Mihelyt e kérdésen a könyvtári szakember gondolkodni kezd, máris észre kell vennie, hogy a szociológiai kutatások (melyekhez elsőként kéli fordulnia) sajnálatos módon elmarasztalhatok annak az utópizmusnak a hibájában, melyet a futurológiai kutatások egyik jellegzetes ideológiai és módszertani tévedésének találtunk. Senki nem vonja kétségbe pl., hogy szocialista viszonyok között a munka egyre inkább örömteli funkcióvá válik és az ily módon kiteljesülő személyiség magától értetődő módon „művelődik", interiorizálja az emberi kultúra értékeit. A szép és igaz elvtől azonban hosszú út vezet a tényleges megvalósításig, amire a kezét a művelődés ütőerén tartó könyvtárosnak feltétlenül figyelmeztetnie kell azokat, akik utópizmus árán akarnak társadalmi optimizmushoz jutni. Az ilyen megalapozatlan optimizmus nem igazi ellenszere a nyugatról áramló futurológiai pesszimizmusnak, hiszen nem a reális érveket szegezi azzal szembe. A jövő társadalma meg fogja követelni a könyvtárostól, hogy eredményesen szolgálja a növekedés mennyiségi és minőségi problémáin való úrráléteit. Előrelátható, hogy a könyvtári funkció kettőssége a jövőben is fennmarad; a kutatás és termelés szolgálata és az olvasásra nevelés hivatása. De a két funkció - nem utolsósorban - éppen a műveltségi színvonal emelkedése során közelebb fog kerülni egymáshoz. Világos, hogy ez a közeledés végbe fog menni, de egybeolvasztása súlyos hiba volna mindkét társadalmi terület szempontjából. A tudományos absztrakt és a szépirodalmi „digest" különbsége világosan mutatja, hogy ami a tudomány területén dicséretes erény, ugyanez a közművelődés terén kultúraellenes bűn lehet - és megfordítva. A könyvtárosnak, mint az emberi szellemi értékek őrzőjének és forgalmazójának, elsőként kell felismernie és jeleznie, hogy a növekedésnek melyik típusa és mértéke válik károssá a főcél, az emberiség és az ember fejlődése szempontjából. A tudományos alkotás terén pl. már napjainkban láthatja az éles szemű könyvtáros, hogy az információ-növekedés során (ha ti. nem tudunk úrrá lenni rajta) súlyos torzulások állhatnak be a szellemi értékek alkotása terén. A technikai irodalomhasználat analógiájára társadalomtudományi művekben is egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy a „vonatkozó irodalom" apparátusa egyrészt csekély, másrészt ez is ötletszerű, rendszerint csupán az utóbbi 2-3 év termésére vonatkozik. Amennyire általános (és indokolt) a technikai vagy természettudományos tanulmányokban, hogy a 2 évnél öregebb információ már túlhaladott -, annyira nem igaz ez a társadalomtudományokban, ahol ez a praxis nem egyéb, mint az információrobbanás helytelen, színvonalromboló reakciója. Ugyancsak a jövő könyvtárosának gondja lesz a kéziratos művek olvasóit arra figyelmeztetni, hogy a leírt gondolat akkor is az alkotó, az író tulajdona, ha történetesen kézirat formájában kerül az olvasó elé, s mint ilyen, a szerzői jog védelme alatt áll. A könyvtárosnak jogában áll saját szellemi erejét akár olyan mértékben is az olvasó rendelkezésére bocsátani, hogy jó néhány értekezés társszerzőjeként is felléphetne; odáig azonban nem fajulhat a könyvtári kiszolgáló tevékenység, hogy a könyvtáros bűnsegédi részesként „aktivizálódjék, az olvasó plágiumügyében..." A népművelés terminusának közművelődésként való módosítása nem egyszerű terminológiai kérdés, hanem szerves jelzője éppen annak a jövőbe mutató folyamatnak, mely az aktív művelődés és a kreativitás egyre nagyobb megvalósításához vezet. Nálunk már nem csupán a párt és a kormány művelődéspolitikai programjai hirdetik ezeket az elveket, , • 17 íáÉá3i£s;.i:
