Kéki Béla (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1973 (Budapest, 1975)
Az V. Vándorgyűlésen, Zalaegerszegen elhangzott előadások és korreferátumok - Kéki Béla: Stílusirányzatok századunk magyar könyvművészetében
STÍLUSIRÁNYZATOK SZÁZADUNK MAGYAR KÖNYVMŰVÉSZETÉBEN 1 Kéki Béla A 19. század első évtizedeiben indult meg a nyomdászat technikai forradalma, a nyomdai munka gépesítése. Már az első találmány, Friedrich König hengeres nyomtatógépe nagymértékben megrövidítette a könyvek és napilapok előállításának idejét. A gyorssajtó ontotta a könyveket, de a kézműves munka módszerével dolgozó kötészetek nem tudtak lépést tartani vele. A könyvtárakban pedig a szép, aranyozott kötéstáblájú könyvek mellé egyre nagyobb számban sorakoztak igénytelen papírkötésű kiadványok. Senefelder 1799-ben szabadalmazott találmánya, a litográfia kezdetben sok jót ígért: a könyvek és folyóiratok a munkaigényes, sok fáradsággal előállított fa- és rézmetszetek helyett zsíros krétával mészkőpalára rajzolt címlapokkal és illusztrációkkal jelentek meg, a művészek azonban a kézzel írt címekhez szabadon alkottak különböző betűtípusokat, és ezek hatására a betűöntödék tervezői is kezdtek egyre merészebb változatokat produkálni. Hol erősen árnyékolt, hol túlzottan elvékonyított betűkkel jelentkeztek, egyszer a betűk vízszintes, máskor a függőleges vonalait vastagították meg. A szép mediaeválisnak soha olyan torz változatai nem jelentek meg, mint a múlt század második felében. Emellett divatba jött több típus és fokozat együttes alkalmazása. 2 Nyolc-tízféle, sőt olykor tizenötféle betűtípust is találunk egy-egy könyv belső címlapján, s a zűrzavart még fokozták a félkörívben hajlított, homorú és domború sorok. Ugyanakkor az új olvasórétegek, amelyek ekkor már az ipari munkásság gyorsan növekvő tömegeivel is szélesültek, a könyvek egyre nagyobb példányszámban való kiadását igényelték. A konjunktúra láttán nálunk is föllendült a nyomdák technikai fejlesztése, és évről-évre nőtt az új nyomdaalapítások száma. Közben éleződött, fokozódott az üzleti versengés, míg végül is - a kapitalista fejlődés kérlelhetetlen törvényszerűségeinek megfelelően - a magyar nyomdászat területére is benyomult a banktőke. A nyomdák új gazdáit azonban kevéssé érdekelte a kiadványok tartalmi értéke és nyomdai kiállításának művészi igényessége, annál inkább a befektetések minél gyorsabb megtérülése és a magas haszonráta. A harcot versenytársaikkal nem annyira népszerű írók alkotásainak ízléses kiadásával, mint inkább a minél alacsonyabbra leszorított könyvárakkal akarták megvívni. Jellemző ezekre az időkre, hogy még Mikszáth nagy érdeklődéssel várt, kelendő regényeit is többnyire feltűnően szegényes, sivár nyomdai kiállításban hozták forgalomba. A versenykapitalizmusmagyarországi kibontakozásának kétes értékű eredményeképpen a hazai nyomdászatban is teljesen háttérbe szorultak a minőségi követelmények. A bajokat tetézte a 19. század második felének művészeti stílus-zavara. Az építészetben valósággal tombolt az eklekticizmus: neoreneszánsz Operát, román stílusú Halászbástyát és gótikus vásárcsarnokot építettünk. Szobrászaink dagályos pózokban örökítették meg történelmi és irodalmi nagyságainkat, festőművészeink pedig az akadémikus történeti festészet témáiban dúskáltak, 3 túlozva a dekorativitást és a drámai hangvételt. Nem csoda, 47
