Kéki Béla (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1973 (Budapest, 1975)

Az V. Vándorgyűlésen, Zalaegerszegen elhangzott előadások és korreferátumok - Kéki Béla: Stílusirányzatok századunk magyar könyvművészetében

Feltétlenül szólnunk kell azonban arról a tartózkodásról, amellyel a hazai könyvkiadás és nyomdászat viseltetett az új tipográfiai stílus iránt. Az a tőkés-földesúri rendszer, amelyet a proletárdiktatúra bukása után a Horthykorszak hatalmasságai igyekeztek minél teljesebben restaurálni, nem adott megfelelő társadalmi bázist sem a funkcionális építészet, sem az új tipográfia számára. Nálunk az építészet újból visszatért a historizáláshoz. Gondoljunk Wälder Gyula és Rerrich Béla barokk, illetve román stíluselemek alkalmazásával megtervezett középületeire, például a budai cisztercita gimnáziumra és templomra, illetve a szegedi Dóm-térre. Azok a tehetséges fiatal építészek, akik a funkcionalizmus hívei voltak, mint Kozma Lajos, Molnár Farkas, Fischer József és Major Máté, nehezen érvényesültek. Nyomdászaink, akárcsak a külföldi nyomdászok közül is igen sokan (főleg az angolok), a szecesszió bódulatából kijózanodva visszatértek a klasszicizáló könyvstílushoz. A kiváló gyomai nyomdász, Kner Imre éppen a Bauhaus-tipográfia feltűnése idején szerelte fel nyomdáját a Bodoni-betűcsaláddal. Ő maga és nyomában sok kitűnő magyar nyomdász ennek az újból feléledő, túlérett stílusnak a hagyományait ápolta tovább. Csak az aktivizmus híveinek kis csapata folytatta küzdelmét elszántan és nagyobb társadalmi visszhang nélkül az annak idején meghökkentőnek talált és még valóban kiforratlan új tipográfiáért. Ám Nyugat-Európában, akárcsak nálunk is, a hírlapok és a képes folyóiratok lapjain már a harmincas években találkozunk az új nyomdászati stílus egyos elemeivel. S eszközeit különösen nagy hatással alkalmazták a baloldali pártok propaganda-kiadványai. Az új tipográfia termékei ugyanis sokkal szuggesztívebbek voltak, és a rohanó nagyvárosi embert jobban megragadták, mint a klasszicista könyvstuus hűvös és fegyelmezett formáiba öltöztetett munkák. A kibontakozást elősegítő tényezők A könyvművészet széles körű kibontakozása Magyarországon csak a felszabadulás után következett be, de tegyük hozzá, hogy nem közvetlenül 1945 után, hiszen a háború utolsó szakaszában Magyarország is hadszíntérré vált, és ipari üzemeink - köztük nyomdá'ink is - sok kárt szenvedtek, őrülnünk kellett annak, hogy viszonylag gyorsan megtörtént a helyreállítás, és újra megindult a nyomdákban is a munka. Az első években megfelelő minőségű papírt és festéket sem lehetett beszerezni, így hát oktalan dolog volna az akkori könyvtermést magas művészi igények szempontjából vizsgálni. A megpezsdült szellemi élet és a hamarosan fellendülő könyvkiadás azonban rövid időn belül szép sikereket ért el, sőt Tevan Andor és Keleti Arthur közös vállalkozásának eredményeképpen már 1948-ban újabb ritkaszép kiadvány tűnt fel a könyvpiacon: megjelent Keleti Arthur Anatole Francé-fordításának, a „Jacques Tournbrochc, vagyis Nyársforgató Jakab meséi"-nek illusztrált kiadása. Miután Tevan és Keleti Hincz Gyulában megtalálta azt a kitűnő grafikust, aki mély beleérzéssel a műhöz méltó, a szöveggel egyenértékű színes illusztrációkat tudott készíteni, így hármuknak sikerült nemcsak az év, hanem századutik első felének egyik legszebb magyar könyvét megalkotniuk. Ez a kötet — Hincz Gyulának a lapszélekig kiengedett illusztrációival — már ízelítőt adott a korszerű tipográfiai formákból. A nyomdák államosítása után eleinte a termelés mennyiségi eredményei kaptak nagyobb hangsúlyt, de 1954-től kormányzati tényezők is sürgetni kezdték a minőségi köve56