Kéki Béla (szerk.): A Magyar Könyvtárosok Egyesületének évkönyve 1973 (Budapest, 1975)

Az V. Vándorgyűlésen, Zalaegerszegen elhangzott előadások és korreferátumok - Makkai László dr.: A könyvtártörténetírás művelődéstörténeti módszerei

nyomozás egy mennyiségileg számottevő' könyvtár esetében olyan idó'rabló feladat, amelyre csak egy nagyobb kollektíva vállalkozhatik, s még ha volna is ilyen kollektíva, munkájának eredménye attól függene, hogy van-e a könyvek túlnyomó többségében eligazító bejegyzés. A valóságban tehát nem a tényleges könyvállomány önmagában a könyvtártörténész fő forrása, hanem — amennyiben és amikortól fogva van — a gyarapodási napló, ilyen hiányában pedig az egyes időszakokban készült könyvtári címjegyzék, katalógus. Ennek adatait egészíthetjük ki, finomíthatjuk a tényleges könyvállomány alapján, különösen ha annak darabjain valamelyik jól keltezhető katalógussal kapcsolatos jelzetek találhatók. Éppen ezért könyvtártörténetírásunk igazi alapvetése a hazai könyvtárak fennmaradt jegyzékeinek összegyűjtése és publikálása lenne, amit a Magyar Könyvszemle eddig is buzgón művelt, de még távol vagyunk attól, hogy akárcsak a már ismert jegyzékek is hiánytalanul közzé lennének téve (így pl. a Thurzó-könyvtár XVII. századeleji jegyzéke tudtommal még kiadatlan). A kritikailag előkészített, lehetőség szerint tisztázott keletkezésű források könyvtártörténeti feldolgozásának első megközelítési módja statisztikai jellegű. A történeti statisztika ma már kinőtt abból a kezdeti fejlődési stádiumból, hogy csupán anyagi, gazdasági természetű tények értelmezésére szolgáljon. Bizonyos korlátok közt, egyes kérdésekben már művelődéstörténeti jelenségek megragadására is alkalmas. Kezdjük a legkezdetlegesebbnek látszó adattal, a kötetszáméval. A példákat ezúttal is az általam leginkább ismert XVII. századból veszem. E korszak könyvjegyzékeinek sajnálatos fogyatékossága, hogy néha a művek, néha a kötetek száma van megadva, csak ritkán mindkettő. Ezért egészen pontos számokkal nem dolgozhatunk, de ez nem is döntő fontosságú, mert az így adódó eltérések néhány százaléknyiak lehetnek csupán. A teljesség igénye nélkül sorolok fel adatokat. Négy Habsburg-magyarországi mágnás könyvtára, Thurzó Györgyé, Révay Ferenc turóci főispáné, Zrínyi Miklósé és Bercsényi Miklósé egyaránt 300—350 kötet körül mozgott. A kivégzett Nádasdy Ferenc könyvtárából egy részt ismerünk, mintegy 250 darabot. Aligha tévedünk, ha ezekben az egymáshoz közeleső számokban a művelt főurak könyvtárainak átlagos állományát látjuk. Az erdélyi fejedelmek könyvtárai az előbbieknél nagyobbak lehettek, ha szabad erre a többször említett Rákóczi-könyvtárnak az ezret bizonyosan meghaladó kötetszámából következtetni. A szegényebb Erdélyből két előkelő ember könyvtárát ismerjük ez időből, a keresdi nyomdát alapító Bethlen Elekét és a későbbi fejedelemét, Apafi Mihályét, az egyik 166, a másik 116 kötetből állt, kb. a fele a királyságbeli mágnások könyvtárainak. Egyetlen középnemesi könyvtárról van számszerű kimutatásunk, Serédi Benedekéről: 60 darab. Bár unus testis nulhis testis, ez az utóbbi szám jól illeszkedik a fejedelemtől a középnemesig tartó társadalmi rangsorhoz, különösen ha tudjuk, hogy a könyvekre hivatásuknál fogva inkább rászorult református lelkészeknek (Geleji Katona István püspök, Miskolczi Csulyak István esperes, Demétei János falusi pap) 80-400 kötet közt mozgó könyvtárairól maradtak fenn jegyzékek. Végül két polgár könyvtára; egy nagybányai magyaré 9, egy eperjesi németé 38 darabból állt. Bármennyire is kevés számú, szórványos az adat, a könyvtári állományok megoszlása megfelel a tulajdonosok közti társadalmi és vagyoni különbségnek, s egyben valamelyes képet ad a minimumokról és maximumokról. Ezek után sem soknak, sem kevésnek nem mondhatjuk a század nagy iskoláinak könyvtári állományát: a legnagyobb (a század végén) a nagyszombati egyetemé, 5000 kötet körül, a debreceni és a sárospataki könyvtár ugyanakkor mintegy 2000-2000 kötettel rendelkezhetett (a sok kolligátum miatt a művek száma jóval többre tehető). A későbbi évszázadokból nyilván több könyvjegyzék maradt fenn, ezeknek statisztikai egybevetése tehát a könyvműveltség társadalmi megoszlásáról többet, biztosabbat mondhat, ha elvégzi valaki. ?'