Toronyi Zsuzsanna: Héber betűk. Dokumentumok a Magyar Zsidó Levéltárból (Budapest, 2012)

Amulett (gyermekágyi tábla) A középkori zsidó legendák szerint Ádám első felesége Lilit volt, de elmenekült tőle, és az ördöggel adta össze magát. A történetekben Lilit démonokkal vonul és elrabolja a csecsemőket. Az ártó démon kivédésére szokássá vált a szülő nők szobájának falára Lilit ellenes táblákat, védő amuletteket akasztani. Az amulet­­teken rontáselhárítónak vélt szövegek és ábrák láthatóak, jellemzőek színeik, esetleg anyaguk is. A nagyméretű papír amulett szélét egyszerű piros és sárga virágokból álló minta keretezi, s ezen a kereten belül találhatóak a védő-óvó szövegek és kabalisztikus jelek. Legfeltűnőbb motívuma a piros és sárga szí­­nekkel is kiemelt menóra motívum, melynek ágaiban a 67. zsoltár szövege ol­­vasható. A 67. zsoltár és a menóra kapcsolata a hetes számon alapul; a zsoltárnak hét verse van, s összesen negyvenkilenc szó található benne. A kép alsó és felső részén körökben és félkörökben Lilit ellen védő misztikus nevek és istennevek, a menóra mellett a bibliai ősatyák és ősanyák nevei láthatóak. A meghatározott formában írt szövegeket a Smá Iszráel ima (Deut. 6:4-9) egészíti ki. A gyér­­mekágyi tábla alacsony régi leltári száma alapján 1914-ben került a gyűjtemény­­be, adományozója ma már nem kideríthető. Észak-Afrika, 19. század Papír, tinta, kézzel írt és rajzolt szövegek 37 x 49 cm Ismeretlen módon, 1914-ben került a gyűjteménybe. MZSL XXIV-M-3 (64.1274)

Next

/
Oldalképek
Tartalom