Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves működésének története - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 2011)

VIII. A kertészképzőtelep és otthon megvalósulása (1909-1914)

szerint az egyesület emberbaráti tevékenysége mellett annak kulturá­­lis jellegét kell mindjobban kidomborítani. Új intézményként tanonc­­menzát és legényegyletet kell létesíteni. A földművesnövendékek számának szaporítását kívánja és a kertésztelep megkezdett alkotásé­­nak betetőzésété más ágakkal is óhajtja. Dr. Hevesi Simon ״méltó apának méltó fiát látja az új elnökben, a felekezeti társadalmi tevékenység vegetoférfiai között feltűnni. ” Szabolcsi Miksa beszédében ezt mondta: ״ Van egy nézet, mely szerint Mózesnek nem 5, hanem 6 könyve volt. Ez a könyv így kezdődik: És lön, midőn előre vonulnak. Az új elnök ható­­diknak került az egyesület élére, reméli és kívánja, hogy jelszava lesz' És lön, midőn előre vonulnak. ” Ezután a közgyűlés nagy lelkesedéssel vá­­lasztotta meg tiszteletbeli tagul dr. Weinmann Fülöpöt, a Pesti Izr. Hitközség elnökét és Winterberg Gyulát a Pesti Chevra Kadisa elnö­­két. A választmányba az új elnök óhajára beválasztattak: dr. Feleki Béla, Tsuk Sándor és mucsinyi Wohl Rumy Adolf. A legközelebbi vá­­lasztmányi ülésen pedig melegen köszöntötte Adler Lajost, továbbá dr. Farkas Emil iskolaügyi- és Adler Gyula pénztári elöljárót, hogy immár 3 évtizede dolgoznak az egyesület érdekében, megemlékezve még a hölgybizottságról, mely most töltötte be működésének első évtizedét. A tisztikar részben megüresedés, részben új tisztségek tér­­vezése által kiegészíttetett a következőkkel: Berger Mór kertésztelepi gazda, majd gazdasági főfelügyelő, dr. Neumann Árminné kertészte­­lepi gazda, Wahl Béla pénztáros, Adler Gyula a pénztári bizottság el­­nöke, dr. Sámuel Lázár a földművelési bizottság elnöke, 1910-től al­­elnök, dr. Herczeg József ügyész, dr. Ballai Lajos, az ipari végrehajtó bizottság másodelnöke, dr. Deutsch Ernő az iskolai bizottság má­­sodelnöke, Szabolcsi Miksa hitoktatási elöljáró, esetei báró Herczog Mór Lipót, a propaganda bizottság elnöke. Ezen kívül alakult egy az iparosifjak egyesületét szervező, továbbá menza bizottság. A választmány folytatta a kertészteleppel kapcsolatos szervezési munkát. Elhatározta, hogy 1909-ben elkészül a főkertészi lak és a kér­­tésztanulók ideiglenes befogadására szolgáló munkásház, míg az inter­­nátus 2—3 év múlva. Az építkezési engedéllyel kapcsolatban a főváros előbb súlyos feltételeket szabott, majd ezek nagy részét elejtette és csak az ingatlan szabályozásával kapcsolatban való kisajátítás esetére kikötötte, hogy az egyesület saját költségén tartozik lebontani, mely feltételt az egyesület el is fogadta. A pénzügyi lebonyolítást hatéko­­nyan elősegítette a Párisban is működő Jewish Colonization Asso-96

Next

/
Oldalképek
Tartalom