Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves működésének története - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 2011)

II. Az áttörés (1842-1849)

nem volt tapasztalat sem. Az egylet igyekezett bekapcsolódni a zsi­­dóság országos mozgalmaiba és így történt, hogy amikor 1843-ban a vidéki hitközségek delegáltjai a türelmi adó szabályozása ügyében a fővárosban egybegyűltek, az egylet benyújtotta emlékiratát a föld­­művelés felkarolása érdekében, mert tőlük várt tanácsot és impul­­zust. De ennek eredménye csak az lett, hogy az egylet körirattal for­­dúlt a vidéki hitközségekhez. Pozitívum ugyan ebből sem szárma­­zott, mégis rövidesen már jelentkeztek egyesek, hogy a földműves­­képzést vállalják, így 1844-ben fel van jegyezve Ring Salamon. Nem­­sokára Lővy Hermann a Pesti Izr. Hitközség akkori elöljárója a föld­­művesképzés érdekében a propaganda megindítását kívánta és javas­­lata szerint főleg hírlapok útján és templomi hirdetésekkel kell a föld­­művelés iránt kellő hajlammal bíró fiukat e pályára buzdítani. Ennek hatása volt az is, hogy ez évben a Pesti Izr. Hitközség földművelési alap létesítésére hozott határozatot, felajánlva az alap növelésére a hitközségi bekebelezési díjak felét. Míg tehát a fővárosi zsidóság e téren is nagyszerű példát mutatott, a vidéki hitközségeknél Kern Jakab alelnök ismételt felhívása sem hozott eredményt, jóllehet négy vezetőségi taggal a földművelésre vonatkozó alapszabályt is kidolgozta. Ugyancsak eszme maradt a gazdasági telep létesítésére vonatkozó javaslat részvények által - 4 évre évi 10 forinttal — melyet különben sem lehetett volna megvalósí­­tani a földbirtoklással kapcsolatos jogi helyzet miatt. Ezért örömmel fogadták 1847-ben 5 vidéki bérlő: Schlésinger Ignác, Popper M., Berger, Katz Ignác és Neumann József készségét földművesnöven­­dékek vállalására, kikhez 1848 márciusában 8 pesti, túlsúlyban árva és 2 vidéki fiút helyeztek el. Ezután a ״ földművelési és gazdasági bigott­­ság” megszervezésével az egylet adminisztrációjában a második ág kerete életbe lépett. e. Az anyagi megerősödés. Az eddig tevékenység méltatásánál gyakran találkozhattunk az anyagi áldozatkészség szükségességével. Felmerültek: tanítómesterek díjazá­­sa, szerződtetési és szabadulási költségek, kulturális kiadások, ruhá­­zati és egyéb segélyek, önállósítási támogatások, sőt művészi kiké­­peztetések is. Nem is említve, hogy az ugyancsak egyidőben létesült bécsi izraelita kézműegylettel bizonyos kooperatív munka folyt és az ott elhelyezkedett budapesti fiúkat is segélyben kellett részesíteni, (el­28

Next

/
Oldalképek
Tartalom