Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves működésének története - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 2011)

XI. A szanálás évtizede (1930-1939)

ségtani, Neumann Vilma a német nyelvi órákról és e két tárgyat ez évben dr. Hartmann Vilmos egyesületi orvos és Wachsberger Mózes tanár látták el. Az internátus élelmezésének ellenőrzését dr. Fried Adolfné és Rácz Ferenc nagy lelkiismeretességgel végezték. A szín­­házi és zenei kultúra áldásában részesültek a növendékek bérletek ál­­tál, és több mozgószínház tulajdonos lehetővé tette, hogy a nővén­­dékek hetenként egyszer a filmeket megtekinthessék. A kertésztelepen 7 fiú tett sikerrel képesítő vizsgát. A tantervet a kertésztelep vezetősége módosította, az elméleti oktatás redukciójá­­val és a tanügyi bizottság jóváhagyásával az I. évfolyamnak 320, a II.­­nak 375 és a III.-nak 400 elméleti órája volt. Változás volt az is, hogy ezentúl a nyári időszakban kéthavi próbaidőre veszik fel a növendé­­keket, hogy ezáltal az alkalmatlannak minősített a tanév elején más irányban folytathassa tanulmányait. Mivel olyan törekvés volt, hogy a telep kacsolódjék be újból a cserkészetbe, az intézmény a külön le­­vente csoport fenntartását kívánta, mint amely teljesen megfelel a te­­lepi rendnek és kívánalmaknak. Az egészségtan oktatását dr. Fazekas Istvántól dr. Székely Géza, a kertésztelep orvosa vett át. A vizsgára bocsátható növendékek létszáma 20-ról 30-ra emelkedett. Dr. Fried­­mann Ignác javaslatára a telep készséggel vállalkozott a chalucok gyakorlati képzésének elősegítésére. Az üzemeknél a tehenészet prosperitása mutatkozik. A hitközség tehénvásárlásra 6.000 P köl­­csont adott, mely a szállítandó tejjel törlesztendő. Az elnök által oly jelentősnek minősített tájkertészetnél is haladás van és egy kiváló szakembert Réde Károly igazgatót alkalmazták a szervezési munkála­­tokhoz. Gedeon Andor a virág- és tájkertészetre programot dolgo­­zott ki. 1.000.- pengőt fordítottak cserje vásárlására. Az üvegházak fűtésénél áttértek a koxról a hazai szénre. A segédek létszámát 6-ról 2-re redukálták. A teherautót megfelelőbbre cserélték ki. A karfiol termesztés nem sikerült és Kemény Gyulával a szerződéses állapotot megszüntették. A tyúkászattal kapcsolatban újabb tyúkólak létesíté­­sére történtek beruházások. Nagel Emil javaslatára küldöttség jelent meg a Chevra Kadisánál a temetői bódé ügyében. A Budai Chevrával a sírápolás vállalására szerződés létesül. Dr. Ofner Oszkár a parcellá­­zást szorgalmazza és Bánó Dezsőt felkérték, hogy ez ügyben vezes­­sen egy küldöttséget. Nagel Emil felvetette a főtisztviselők nyugdíj­­ügyét is, melyet a Pesti Izr. Hitközség nyugdíj intézetébe való bekap­­csolással vélt megoldani. 169

Next

/
Oldalképek
Tartalom