Kertész Ödön: A Magyar Izr. Kézmű- és Földművelési Egyesület százéves működésének története - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 8. (Budapest, 2011)
VIII. A kertészképzőtelep és otthon megvalósulása (1909-1914)
nak más testületek által való létesítésének propagálásával, főleg a gyárakat kereste meg ezirányban az egyesület és ennek eredménye volt például, hogy a Magyar Fémipari Vállalat igazgatója: Beck Ernő gyártelepén kisebb tanoncotthont rendezett be, melyben az egyesületi növendékek elhelyezkedhettek. Mint említettük, dr. Kohner Adolf elnöki programjában volt a tanoncmenza. A zsidó menza az Orsz. Izr. Közművelődési Egyesület keretében később megvalósult dr. Elevési Simon, dr. Neumann Ármin és báró Dirsztay Béla lelkes bűzgalmából, de nem tanoncok, hanem diákok részére, mely a mai napig ily irányban működik. A tanoncmenza eszméje viszont elaludt, pedig a világháborúban nagy szükség lett volna rá. De legjelentősebb hatása a patronage eszme felvetésének volt, mely által úgyszólván az egyesület kebeléből szállt ki az azóta pótolhatatlanul fontos missziót teljesítő Izr. Patronage Egyesület. A megindítás motívumait már az előbbi fejezetben feltártuk, azóta az ügy a következőképen fejlődött. Az 1909-iki közgyűlésen dr. Lengyel Aurél hatásos beszédben hívta fel az egyesület figyelmét a zsidó patronage munkára. És ez év őszén dr. Kohner Adolf elnök — ki ezt az ügyet örökségképen vette át nagy elődjétől - dr. Neumann Ármintól —, bejelentette, hogy az Országos Patronage kongresszusával kapcsolatban a zsidó patronage egyesület megalapítását kezdeményezte. Majd értekezletet hívott egybe, melyen a zsidó jótékonysági intézmények képviselve voltak és ezen elhatározták az Izr. Patronage Egyesület megalapítását, a működési területet pedig a következőkben körvonalazták: a. pártfogó és gyámolító működés kifejtése, a gyermekbíróság elé kerülő fiatalkorúak közt, b. az állami gyermekmenhelyek által nem zsidó hitű családoknál elhelyezett gyermekeknél pártfogás és gyámolítás. A Mikéfe elnöke az Orsz. Magy. Közművelődési Egyesület elnökségét is felkérte közreműködésre. Az előkészületi munkálatok után Kemény Dávid egyesületi igazgató dr. Bartos Kálmán titkárral együtt elkészítették az erre szolgáló előterjesztést és 1909 szept. 6.-án tartott értekezleten, — amidőn dr. Kohner Adolf az egyesület elnöke és dr. Hevesi Simon az Omike elnöke együttesen elnököltek — elhatározták az egyesület megalakítását. A megalakuló közgyűlés Orsz. Izr. Patronage Egyesület címen 1910. január 6.-án volt, amidőn elnökké választattak: Székely Ferenc és dr. Hevesi Simon. Pár hét múlva elnök a választmányi ülésen beszámolt erről az eseményről és melegen üdvözölte az ülésen megjelent Székely Feren-107