Toronyi Zsuzsanna (szerk.): Zsidó közösségek öröksége - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 7. (Budapest, 2010)
Források
szükség, melyeket iskolákban, de elsősorban bérházakban volt kénytélén a zsidó tanács berendezni. Külön fejezete ezeknek az időkben a gettó közbiztonságának, a zsidó rendőrségnek és a gettó egész közigazgatásának a megszervezése. 11. Zsidó Múzeum a Dohány utcai templom mellett Mivel a múzeum helyiségeiben katonai alakulat volt elszállásolva, majd pedig ki- és bejártak később a nyilasok, eltűnt a muzeális értékék egy része, de belövések következtében is jelentős épületkárok keletkeztek. 12. Pászkagyár a Dózsa György úti templom mellett Eleinte itt is sok kárt okozott a katonai beszállásolás. Voltak ott katonai műszaki alakulatok, azután tűzoltóformációk, később munkaszolgálatosok és végül mindenféle illegális formációk is. Az eseményék forgatagában és végül tüzérségi behatások folytán is komoly kár érte a gyárat. Épületeinek egy része beomlott, a romok alatt van a gépi berendezés. Itt is elveszett minden, ami könnyen elmozdítható volt, viszont annyi sok törmelék, hulladék és szenny maradt vissza, hogy már önmagában is komoly feladatot jelent. Az üzem helyreállítása építési program és szerelési folyamat alapján jelentős költségek mellett lehetséges. Egyébként a Dózsa György úti templom, illetve a pászkaüzem épülettömbjéhez tartozik: 13. Dózsa György úti kultúrház Mivel ez az épület egyik része a Dózsa György úti templomkomplexumnak, ugyancsak megszenvedte a beszállásolásokat és azokkal kapcsolatban ingóságainak elhurcolását. Egyébként annyira megrongálódott, hogy egyáltalában nem használható. Tetőszerkezete, fődései, oldalfalai, vízvezeték és villamos berendezése mind nagyobb javításokra szorulnak. 14. Wesselényi utca 44. szám alatti iskolaépület A gettó akkori idején szükségkórházak céljaira szolgált, így az iskola berendezés, melyet korábban kiköltöztettek, javarészt megsemmisült, az épületet sok külső kár érte belövések következtében, tetőszerkeze66