Toronyi Zsuzsanna (szerk.): Zsidó közösségek öröksége - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 7. (Budapest, 2010)

Glosszárium

lenőrző hivatal, amely üldözte a zsidó menekülteket és egyik kéz­­deményezője volt a hontalan (vagy annak nyilvánított) zsidók 1941 nyarán végrehajtott deportálásának. Klezmer: zsidó zenész. Konskripció: összeírás. Az első zsidóösszeírás Magyarországon 1735-ben volt, a 19. századból több területi és országos zsidóösz­­szeírás adatai is fennmaradtak. K.Sz.B -segély: Központi Szociális Bizottság segélye. Anyagi alapját főként a Joint biztosította, elosztásában a neológ hitközségi szer­­vezet működött közre. Menóra: Lámpás. Eredetileg a jeruzsálemi Szentélyben álló hétágú gyertyatartó, majd az ennek emlékére készített gyertyatartók neve. Speciális változata a nyolcágú hanukai menóra. Mezuze: Szó szerinti jelentése ajtófélfa, annak a kis pergamenda­­rabnak a neve, melyre a Deut. 6:4—9 és a 11:13—21. versek szőve­­ge van felírva, és amelyet az egyiptomi kivonulásra emlékezve a zsidó lakások ajtajaira kell szögelni. Mikve: rituális fürdő, amelynek legfontosabb kelléke az élővíz. Kö­­telező mikvébe menni és ott teljesen alámerülni asszonyoknak a menstruációt vagy gyermekszülést követően, a zsidóságba beté­­rőknek, és férfiaknak bizonyos ünnepek előtt. Minjan, minjen: 10 felnőtt férfi közössége. Bizonyos vallási szertar­­tásokat csak akkor lehet elvégezni, ha legalább tíz férfi van jelen. Neológ: azon zsidó csoportok elnevezése, melyek a hitélet szabálya­­in némiképp enyhítéseket tettek, a zsidó vallást a modern kor igé­­nyeihez próbálták igazítani. Ortodox: a zsidó közösségekben a modernizáció egyes elemeinek elfogadásával kapcsolatban többféle irányzat ismeretes. A szigo­­rúan vallásos, életüket a —► Sulhan Aruh törvényeihez igazító zsi­­dókat nevezik ortodoxnak. OZSSB: Országos Zsidó Segítő Bizottság. 1945 augusztusában lét­­rehozott szervezet, mely a különböző, holokauszttúlélők segélye­­zésére létrehozott szervezetek munkáját koordinálta. 153

Next

/
Oldalképek
Tartalom