Haim Genizi - Yehuda Friedländer - Frojimovics Kinga (szerk.): Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi válogatott beszédei - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 6. (Budapest, 2005)

Válogatás Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi beszédeiből A millenáris ünnepség alkalmából elmondott beszéd (1896. május 10.)

VÁLOGATOTT BESZÉDEI ragaszkodjunk Isten hitéhez, a hithü zsidó életmódhoz, bármennyi áldozatot és lemondást is követel tőlünk. 237 יהיו ץקמ םיתנש םימי , és volt a második év végén, melyre a שרדמ azt mondja: ולא יתש םינש ופסותנש ,ול המלו ףסותינ ול ׳ב םינש ידכ 238םולחיש הערפ לדגתיו ידי-לע םולח רמאנש יהיו ץקמ םיתנש םימי , a fáraó már előbb is álmodhatta volna álmát, de akkor ez nem vezetett volna ףסוי emelkedésére. Mert akkor nem mondhatta volna יכ ןוכנ רבדה ףסוי, 239םעמ םיקילאה רהממו םיקילאה ותשעל, a dolog Isten határozata, aki siet a végrehajtásával. Azért álmodta a fáraó az álmát közvetlenül az események bekövetkezése előtt, hogy ףסוי megfejtésének igaz volta bizonyos legyen mindenki előtt, ףסוי-nek azért kellett még két évig a börtönben szenvednie, hogy hatalomra jutása jel lehessen. י״שר magyarázata szerint 237 238 239 240 241 242יהיו ץקמ ־ ומוגרתכ ףוסמ, a két esztendő végcélja az volt, hogy a fáraó álmodjon, amint írva van ץק םש 24'ךשחל, végcélt tűzött ki Isten a sötétségnek. A sötétség nem öncél, célja a világosság. Ez nyugtasson meg minket, ha sűrűbb lesz körülöttünk a lelkek sötétsége, ha sötétebb lesz körülöttünk a תולג éjszakája. Tudjuk, hogy mindennek Isten által kitűzött célja van, mely a mi felvilágosításunk, a mi beismerésünk, és a mi megtérésünk. Ha Isten ezt a célt elérte, akkor megjön a segítsége is. ןויצ טפשמב הדפת 242היבשו הקדצב, Cion megváltása a jog, megtérőinek megváltása a jótékonyság. Gyakoroljátok a jótékonyságot, tartsátok ébren jó zsidó 237 Mózes 1.41,1. 238 Berésit Rabba, Parasa 89. 239 Mózes 1.41,22. 240 Rasi Berésit, 41,1. 241 Midrás Tanhuma, Párását Mikkéc, no. 1. 242 Izajás 1,27. 129

Next

/
Oldalképek
Tartalom