Haim Genizi - Yehuda Friedländer - Frojimovics Kinga (szerk.): Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi válogatott beszédei - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 6. (Budapest, 2005)

Válogatás Duschinszky Mihály rákospalotai főrabbi beszédeiből A millenáris ünnepség alkalmából elmondott beszéd (1896. május 10.)

VÁLOGATOTT BESZÉDEI Eszter a csodák idejének végét jelenti. 222אהו אכיא הכונח , de ott a הכונח csodája, mely később történt Eszter koránál. ןתינ בתכיל 223 ןנירמאק, csak arról beszélünk azonban, ami a szent iratokban van feljegyezve.י״שר pedig azt mondja יהיו :ץקמ ומוגרתכ ,ףוסמ לכו ןושל 224ץק ףוס אוה. 225המ רחש הז ףוס לכ ,הלילה ףא רתסא ףוס לכ םיסנה , a hasonlat nem jó, hisz a hajnal a nappal kezdete. Ha pedig Eszter az isteni csodák világosságának végét jelentette, akkor inkább az estszürkülethez kellene hasonlítani. De mi az amit o^nek, csodának mondanak. Bölcseink két eseményt neveznek O^nek a תולג történetében. Az egyik a יכדרמ és רתסא idején történtek, ez a סנ םירופ, a másik a סנ הכונח, a הכונח ünneplésének oka. סנ הכונח a Hanuka csodája. Egyik esemény sem volt olyan azonban, melyet az emberek csodának mondanának. Nem zavarta semmi a természet rendjét, nem lett nappalból éjszaka, sem tengerből szárazföld, tűz sem hullott az égből. Eszter királynő megváltoztatta a király, az ő ura nézetét, és megvolt a סנ םירופ. A Hasmoneusok idején pedig kemény harcokban győzelmet arattak, és megvolt a סנ הכונח. Ami csodákká tette ezen eseményeket, nem annyira maguk az események voltak, mint inkább hatásuk, a zsidó nép kiváltatása. Miért tesz Isten csodát? Hogy hatalmáról meggyőződjünk, hogy őt tiszteljük, lelkesen szolgáljuk. És ami ezen célt szolgálja, ami ezen eredményt meghozza, az סנ, magosra tűzött pózna, mely a későbbi nemzedékeknek a helyes irányt mutatja. így volt ez רתסא Ibid. Ibid. Rasi, Berésit, 41,1. Jalkut Simoni, Tehillim, no. 685. 222 223 224 225 125

Next

/
Oldalképek
Tartalom