Frojimovics Kinga - Molnár Judit (szerk.): Gettómagyarország, 1944: a Központi Zsidó Tanács iratai - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 5. (Budapest, 2002)

Karsai László: A Központi Zsidó Tanács és a munkaszolgálatos hírhozók

(MIOI), Kahan-Frankl Samu és Reiner Imre az Ortodox Izraelita Hitfelekezet Központi Irodája nevében írták alá a memorandumot, nem pedig a Központi Zsidó Tanács nevében. Hogy miért, arra a jelenleg rendelkezésünkre álló dokumentu­­mok alapján nem tudunk válaszolni. Azt 1958-ban már a Vádirat a nácizmus ellen c. dokumentum-sorozat első kö­­tétének szerkesztői megírták, hogy a Központi Zsidó Tanács irattárának addig nem bukkantak a nyomára.13 Az alábbiakban közlésre kerülő dokumentumokat a Magyar Zsidó Múzeum Levéltárában, a MIOI, jelenleg rendezés alatt álló iratai között találtam. Eredeti MIOI iktatószámúk a 3. sz. dokumentumon szerepel. Eb­­bői is látható, hogy a két jelentés hatására született meg a memorandum. Gépelt, eredeti másodlatokról van szó, aláírás egyik iraton sem szerepel. A dokumentu­­mókát a mai helyesírási szabályoknak megfelelően tesszük közzé, az elütéseket is kijavítva. 1. 1944. április 17-én este fél 8-kor megjelenik a P. I. H. [Pesti Izraelita Hitközség - K. L.] elnöki osztályán Heisz Hermann, a budai izr. hitközség tanítója /XI. Buda­­foki út 32./ és előadja a következőket: Kronberger László gönci14 illetőségű munkaszolgálatos ma érkezett háromna­­pi Göncön töltött szabadság után budapesti állomáshelyére. A jelentést tevő talál­­kozott vele és tőle a következőket hallotta: Vasárnap, 16-án kidobolták a faluban, hogy az összes zsidók két hétre való éle­­lemmel gyülekezzenek ma hajnalban a kát. iskola épületében. A lakásokat lepe­­csételték és az ingóságokat hátra kellett hagyniuk. Ma, hétfőn hajnalban csendőrök elvezették őket, valószínűleg Kassára. Bp. 1944. április 17. Földvári 13 Vádirat 1., 9.0. 14 Abaúj-Toma vármegye, 1944-ben itt 171 fős ortodox fiókhitközseg volt, közülük 35-cn fizettek adót. (Frojimovics, 1994., 203. sz. őrt. hitközség) 45

Next

/
Oldalképek
Tartalom