Frojimovics Kinga - Schweitzer Gábor (szerk.): Adalékok Büchler Sándor és Kohn Sámuel történetírói munkásságához. A magyarországi zsidóság történetíróinak emlékezete, avagy Egy kézirat legendája - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 2. (Budapest, 1997)

Büchler Sándor A zsidók története Magyarországon. A mohácsi vésztől a szabadságharcig

Példa legyen az szent Jóbnak ő dolga Gazdagoknak, szegényeknek jó példa.

Isten ellen marhátok elvesztében,

Ne zúgódjatok az ti szívetekben.

Hálaadásokkal csak szenvedjetek,

Az istennek nagy hálákat adjatok,

O adta ajándékát úgy bírjátok,

Lelketeket csak istenre bízzátok

״Szent Illyésnek és Achab királynak idejében lett dolgokról, melyek a mostani időkbeli dolgokhoz igen hasonlatosak” — ezen éneknek már a címe is elárulja, hogy szerzője, Sztárai Mihály miért merítette tárgyát a bibliából.162

Háborgatott, megalázott, bánatba jutott egyének s tömegek minden időben a legjobb megértői voltak a zsoltároknak, mert közös a hangulatuk: a feljajdulás a viszontagságok miatt, sóvárgás a megváltásért és bizalom abban, hogy van határa a bajoknak, melyeknek paroxizmusa után kedvező sorsfordulat következik. Nemcsak a XVI. és XVII. század lendületes hitélete, nem pusztán katholikus és protestáns egyházi szükséglet, hanem nagy mértékben a kétségbeejtő politikai helyzet is közreműködött, hogy magyar írók, tudósok figyelme annyirafelkarolta akkortájt a zsoltárokat. A magyar ugyanis érzelmeinek, lelki állapotának meglepően hű kitejezőjét találta meg a minden ízükben zsidó szellemet hordozó zsoltárok panaszában, merengésében, várakozásában, részben ennek tulajdonítható tehát sok és jeles fordításuk a török hódoltság idején.

Levert nép, minő a magyar és zsidó volt, feltámadásához jelentékeny erőt abból nyerhet, hogy szívósan ragaszkodik-e emlékeihez és hogy reménykedéseiben nem válik-e szárnyszegetté. Múltjuk megismerésére, őrzésére mindketten különös meleg gondot fordítottak hajótöröttségükben, ugyancsak kérdéses sohase volt nekik, mert bizonyosnak tartották, hogy hányattatásuk után a jövőtől megkapják az elégtételt. Ünnepen, dologtevő napon, az élet örömeiben s gyötrelmes óráiban a zsidók nem gépies megszokásból, hanem meggyőződésből szakadatlanul maguk elé idézték az ősök elveszített, de fel nem adott birtokát és alig volt imájuk, mely magában nem foglalta volna a vágyat, hogy a szétszóródásból hazaérkező tömegeik azokon a helyeken folytathassák nagy, a maguk és az emberiség javára is kiható feladataikát, hol az elődök azokat dicsőségesen megkezdték. A XVI. és XVII. század magyár irodalmának világi, egyházi alkotásai prózában, versben szintén ennek

162 Nagy Sándor, Sztárai Mihály élete és művei. 32.

74