Frojimovics Kinga - Schweitzer Gábor (szerk.): Adalékok Büchler Sándor és Kohn Sámuel történetírói munkásságához. A magyarországi zsidóság történetíróinak emlékezete, avagy Egy kézirat legendája - Magyar Zsidó Levéltári Füzetek 2. (Budapest, 1997)
Büchler Sándor A zsidók története Magyarországon. A mohácsi vésztől a szabadságharcig
az egyik basa, mivel a zsidók tömérdek kincset bocsájtván rendelkezésére, a további védelem mellett kardoskodott. A lothringeni herceg értesülvén erről, megizente a budai zsidóknak, hogy ha makacs ellentállásukat folytatnák, legyilkoltatja a királyi területen lakó zsidókat. Az ingerült keresztények felháborodása a zsidók ellen Olaszországban is jelentkezett. Rómában pápai őr nélkül nem mertek végigmenni az utcán, mert a nép agyonverte volna őket, ha egymaguk járnának. Moncellis, Montaniana, Castellofranco, Citadella városok Róma példáját követték. A zsidóellenes hangulat Páduában öltötte a legveszedelmesebb alakot. E városban a lakosság indulatát a budai zsidók magatartásáról keringő túlzott hírek élesztették, melyek a páduaiaknál hitelre találtak. Bartolomeo de Castelfranco páduai gvárdián kérdésére, hogy mi igaz a dolgokban, Marco d’ Aviano kapucinus, ki két hónapon át időzött a Budát őstromló keresztény táborban, az igazságnak megfelelően úgy válaszolt neki, hogy a budai zsidókról nem tud semmi rosszat. De a népet nem lehetett megnyugtatni. Felizgatását tartotta szem előtt Budának az a látképe, melyet széltében árultak, melyen a ghettó volt leginkább kiemelve. Ily állapotban bármit cselekedtek a zsidók, félremagyarázták. Midőn, mint rendesen minden évben áb 9-én böjttel ülték meg Jeruzsálem elpusztulásának évfordulóját, a nép azzal gyanúsította őket, mi ellen a zsidók hasztalan igazolták magukat, hogy zokogás és gyász közt azért imádkoztak, hogy a budai törökök és keresztények ne essenek császáriak kezébe. A hatóság, bár a zsidók felhívták figyelmét, egy ideig ügyet se vetett a dologra. 1684. augusztus 20. vasárnap szájról-szájra járt Páduában, hogy Buda végre elesett. A hír onnan eredt, hogy a megelőző nap Velencébe Budáról futár érkezett, akit a nép tévedésből a diadal hírvivőjének tartott. A páduaiak örömükben a zsidókon akarták bosszújukat kitölteni, kiknek budai vérei a császáriak győzelmét késleltették. A csőcselék, melyhez fegyveres nép is csatlakozott, a zsidó-utca tájára sereglett, kövekkel dobálván a zsidók házait, majd pedig a ghettó bezárt kapuit kezdte döngetni. A bíráknak, kik el akarták oszlatni a tömeget, vissza kellett vonulniuk, hogy meg ne köveztessenek; az előkelők közbelépése is kárba veszett; a nép szemükre vetette, hogy a zsidók bérencei. A megrémült zsidóság pénzzel és étellel akarta a tömeget lefegyverezni, de nem használt. A nép tovább ment, szidalmazta a zsidókat, állhatatosan ostromolta utcájukat. A hatóság attól tartott, hogy a zsidók vagyonának feldúlása után a keresztények gazdagságára kerül a sor, kihirdette, hogy szigorú büntetés vár arra, ki kezét a zsidók ellen emeli. A nép kissé meghökkent, egy időre visszavonult, de csakhamar újra megjelent, hogy még dühösebb támadásokat intézzen a zsidók ellen. A komoly pillanatban a zsidók futárt indítottak Velencébe, hogy a dogé segélyt küldjön számukra. Mikor megnyílt a ghettó egyik kapuja, az ezernyi főből álló tömeg benyomult rajta, baltákkal feltörte a boltokat, 66
