Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Szakály Ildikó: A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Levéltára

Az állapotfelmérés elkészítését kettős cél vezette: egyrészt az állomány- védelmi feladatok megtervezéséhez szükséges alapvető információkat gyűjtöttük össze. Másrészt az így keletkezett írásos jelentés és fotódoku­mentáció segítségével tudtuk az egyetem fenntartóit meggyőzni arról a tényről, hogy a központi irattár raktározási körülményei nem felelnek meg a jogszabályban előírtaknak, a létesítendő levéltár nem helyezhető el itt. Álláspontunkat a Vas Megyei Levéltár korábbi szakvéleményeivel és az irattáros - évek alatt született - feljegyzéseivel is alátámasztottuk. Minthogy a fenntartó jó együttműködéssel folyamatosan a fennálló hely­zet megoldására törekedett, helyiségeket javasolhattunk mind a központi irattár kezelésében maradó iratanyagok, mind pedig a levéltár őrizetébe kerülő iratanyagok elhelyezésére. Tárgyalásaink eredményeképpen, elsőként a Munkaügyi Osztály köz­ponti irattárral szomszédos, kézi irattarozásra szolgáló helyiségének bir­tokba vételére kértünk és kaptunk engedélyt. így az iratanyag száraz, tűz­védelmi és biztonságtechnikai szempontoknak megfelelő helyre költözhe­tett. Megszüntettük a helyiség más célú használatát, gondoskodtunk zár­hatóságáról. Az irattári „rendteremtés” során a szakszerű iratkezelés feltételeinek megteremtése érdekében rendezési segédletet állítottunk össze „A Köz­ponti Irattár kezelési szabályzataiímmel. Az Iratkezelési Szabályzat alapján készült, annak kiegészítésére szol­gáló belső szabályzat célja, hogy a Központi Irattár kezelésében maradó iratanyag raktári rendjét szabályozza, az itt őrzött iratanyag kezelésére, tá­rolására, rendezésére, használatra bocsátásra vonatkozó kérdésekben el­igazítást adjon. Részletezi azokat az irattári munkafolyamatokat, melyek az iratok levéltárba adásával, az iratok selejtezésével kapcsolatosak. Ren­delkezik az iratok gondozásával kapcsolatos állományvédelmi teendőkről. Mellékleteként az iratok keletkezésekor érvényben lévő irattári terv kivo­natai segítik az iratok irattári terv szerinti tételbe sorolását. Fentiek alkal­mazása előkészíti az irattárból levéltárba kerülő iratanyag szakszerű és gyors átvételének folyamatát. Miközben folytak az előkészítő munkálatok, született egy másik, a le­véltár működési körülményeit megalapozó fenntartói döntés is. Ennek ér­telmében a levéltári raktár funkcióját a jövőben egy 46 m2 alapterületű, 300 polcfolyóméternyi irat elhelyezésére alkalmas helyiség tölti be. Valójában a levéltár ezzel a döntéssel intézményesült. A történést hiva­talos levéltáravatás, majd a SEK Tanácsa és a NyME Szenátusának hatá­rozatai követték, melyekkel elfogadást nyert a SEK Levéltára integrációja a NyME Könyvtára és Levéltára szervezeti és működési kereteibe. 217

Next

/
Oldalképek
Tartalom