Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)

Ujváry Gábor: A felsőoktatási felvétel szabályozásai a két világháború közötti Magyarországon

gyarországon általánosan zsidóuralomnak nevezték, mert valóban feltűnően sok zsidó tolongott a kommunista hivatalokban. Ez nagy visszahatást keltett.”3

A numerus claususnak igen gazdag a szakirodalma, az egyik legjobban kutatott és feltárt területe a magyar felsőoktatás történetének. Éppen ezért nem is részletezem ennek históriáját, arra viszont szeretném felhívni a figyelmet, hogy - sokak állításával ellentétben - a törvény nem magyar sajátosság volt. Oroszországban a II. Sándor cár meggyilkolását követő 1881-84 közötti zsidóellenes pogromok hatásaként 1887-ben 10%-ban korlátozták a zsidók középiskolai és egyetemi létszámát. (Az ez elleni egyetemi tiltakozó akciókban Kazanyban Lenin is részt vett.) A tízes évek végétől az Amerikai Egyesült Államok több magánegyetemén is bevezették a numerus clausust, amely - mások mellett - a zsidókat is érintette. A magyar törvény kihirdetését követően pedig Romániában (1926), Hitler hatalomra jutásakor a Német Birodalomban (1933), egy sikertelen 1923-as kísérlet urán aztán Lengyelországban (1937) is kvótákat állapítottak meg, kifejezetten a zsidó hallgatók számának korlátozása céljából. A húszas-harmincas években szinte valamennyi európai országban politikusok és őket támogató hallgatók tömegei követelték a numerus clausus bevezetését - az akkori sajtóban alig múlt el olyan nap, amikor ilyen híreket ne közöltek volna.

Azokkal sem értek egyet, akik az egyébként komoly társadalmi és politikai támogatást élvező numerus clausus törvényt a holokauszt első állomásának tekintik. Számomra ez a felfogás teljesen ahistorikus és elfogadhatatlan. A numerus clausust követelőknek ugyanis eszük ágában sem volt a zsidóságot fizikailag megsemmisíteni: kizárólag az egyetemeken történő háttérbe szorításukért, korábbi felülreprezentáltságuk megszüntetéséért küzdöttek. Kétségtelen, hogy ez távol állt a demokráciákban szokásosjogegyenlőség eszméjétől - amely a faji vagy vallási alapon történő megkülönböztetést teljes joggal tiltja -, de legalább ilyen messze a zsidók kiirtásának követelésétől is.

Ráadásul a törvény kizárólag „a tudományegyetemekre, a műegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról” szólt, tehát a többi felsőoktatási intézményre nem volt érvényes. (Igaz, ez megint csak a ki nem mondott célt, a zsidóság háttérbe szorítását szolgálta, hiszen az egyetemeken volt a legmagasabb a zsidók száma.) Nem csak a származás szerinti arányok betartatásáról rendelkezett, hanem arról is, hogy - a korábbi gyakorlattal el3 Angyal Dávid: Emlékezések. Péter László bevezető tanulmányával (S. a. r. és jegyzetekkel ellátta: Czigány Lóránt) (London, Szepsi Csombor Kör, 1971.) 137. p.

13