Az egyetemi felvételi rendszer változásai a 20. században. Az MFLSZ 2010. évi vándorgyűlése - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 4. (Budapest, 2010)
Kiss József Mihály: Felvételi ügyek a képzőművészeti felsőoktatás rendszerének példái alapján
tok is, melyekkel a felsőoktatásba bekerülők összetételét származási alapon is megpróbálták szabályozni. A 80-as évek első felében többen dolgoztunk a Bölcsészettudományi Kar Irattárában, ahol az akkori rendelkezéseknek megfelelően ötévenként kiselejteztük a felvételi anyagokat. Pedig milyen szép nagy piros nyomtatott betűk virítottak azokon a borítékokon! Nagy M, nagy P, nagy E és nagy É, hogy csak néhányat említsünk. Ezek közül a legrosszabb a nagy E, az egyéb kategória, ebbe tartoztak bele az értelmiségi szülők gyermekei is. Legjobb dolga a nagy É betűs felvételizőnek volt, mert ez azt jelentette, hogy az illető érmes. Vagyis hogy valamelyik szülő, vagy nagyszülő - hogy itt csak a politikai kitüntetéseket említsünk - birtokolta a Szocialista Hazáért-, a Munkás-Paraszt Hatalomért-, vagy a Partizán Emlékérmet. A kádári-éra mindenható kultúrpolitikusának leánya dupla nullás felvételi eredménnyel ennek a nagy É betűnek köszönhetően jutott be a bölcsész karra, de elmondhatom, hogy a nyolcvanas évek elején ilyen „érmes” bölcsészt egy dunaújvárosi Kossuth-díjas sztahanovista nagypapa unokájának személyében én is ismerhettem. Kortól és társadalmi berendezkedéstől független az a jelenség is amellyel a Komiss Gyula elnökletével a főiskola 1920. évi reformja eredményeinek áttekintésére kiküldött bizottság is foglalkozott. A jelenség a szebbik nem részéről a féíjvadászat, mindkét nem részéről a mindegy milyen módon és eredménnyel való diploma szerzés. Nem feledve azt a közhely szerű megállapítást, miszerint minden példa sántít, térjünk vissza Komisshoz! Ő az egyik ülésen felvetette a rajztanári túlprodukció kérdését. „Az eszmecsere során oly kép alakult ki, hogy sok férfi csak szülői kérésre, vagy végső remediumként szerez rajztanári diplomát, de célja a festői pálya (Aba Novák, Rozgonyi László, Patkó Károly stb.) így diplomáját nem használja fel, viszont sok tanámőjelölt férjhez menetelével a tanári és festői pályát otthagyja”, némi vigaszként megjegyzik, hogy „a képzés hasznát a családi és közízlés emelkedése látja”. Mindezek után következzenek a kissé száraz tények! A képzőművészeti egyetem levéltára a témánkra vonatkozó iratok tekintetében sajnos rendkívül szegényes. így aztán kénytelenek vagyunk könyvtári forrásokat is segítségül hívni. Esetünkben az első érdemleges kiadványt - bár intézményünk 1872 óta létezik - Keleti Gusztáv intézet igazgató jegyzi 1887-ből. Ebből mindössze az derül ki, hogy mind a rajztanárok, mind a művésznövendékek esetében alapfeltétel a 16. életév betöltése, az „ép látérzék”, valamint „némi gyakorlottság a szabadkézi rajzolásban, melynek kellő foka esetleg külön felvételi vizsgálat útján igazolandó. Maga a 130
