Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)
Intézmények - B./ Vidéki felsőoktatási intézmények
Szénái Attila - Lossné Acs Mária és a déli órákban újra és alaposabban átfésülték az épületeket, immáron csak fegyvereket keresve. A hajnali szovjet támadás következtében, mely az 1. sz. diákszállóban tette a legtöbb kárt, meghalt Kiss Gábor budapesti és Kölber Gábor héhalomi lakos, miskolci egyetemisták. A miskolci rádió lillafüredi stúdióját őrző hallgatók fegyveresen a Bükkbe vonultak, ahol egységük két-három nap múlva feloszlott és mindenki megpróbált észrevétlen haza jutni. A szovjetek november 5-én letartóztatták a megyei munkástanácsot. Dombach Gyula, aki megkísérelte a diákparlament részéről a munkástanáccsal a kapcsolatfelvételt, az utcai tömegbe vegyülve kerülte el, hogy a letartóztatottakkal együtt Kárpátaljára deportálják. Az egyetem néhány vezetőjét, köztük Sályi István rektort és a diákparlament néhány visszamaradt fontosabb tagját a következő napon a szovjet parancsnokságra kísérték, majd - minden további ellenállásért felelőssé téve - elengedték őket. A diákparlament egységei a támadás napján gyakorlatilag szétestek, a hallgatók egy része elmenekült, és a még ellenállásra készek is - értesülvén az ország még szabad rádióinak tudósításait a harci eseményekről - feladták a további küzdelmet. Az egyetem vezetősége december elejéig oktatási szünetet rendelt el. Az egyetemváros területét a szovjet katonai erők csak november végén hagyták el. A november végi, december eleji miskolci politikai megmozdulásokban a diákszállóban maradt hallgatók közül is többen részt vettek: november végén az egyetemen röpcédulákat sokszorosítottak, december 11 -12-i tüntetéseken ezek a hallgatók szintén jelen voltak. Ezután azonban a közvetlen politikai harc lehetetlenné vált, az általános sztrájk teljesen megszűnt, a rendőri erők olyan mértékben szerveződtek újjá - elsősorban a karhatalom, az ún. pufajkások jóvoltából, hogy az utcai megmozdulások már nem sok eredménnyel kecsegtettek. 1957 tavaszáig a MEFESZ teljes támogatást élvezett az új hatalomtól. Jelentősége és tevékenysége elsősorban a forradalom minősítésével kapcsolatos jelentésekben, és december elején még az illegális tevékenységben, röpcédulázasban nyilvánult meg. 1957. február 20-án a MUK-tól (márciusban újra kezdjük) való félelem miatt a kádári hatalom a karhatalmisták segítségével az egyetemen mintegy 120 személyt - többségében diákokat, kisebb részt oktatókat - tartóztattak le és szállítottak be a megyei rendőrségi épület alagsori celláiba. 15 órakor megjelentek a „pufajkások” és körülvették az egyetemvárost. Tüzelőállásokat építettek ki, majd megszállták az épületeket, a hallgatókat az előadókba vitték, a diákszállókat fizikailag lezárták, és megkezdődtek a letartóztatások. Az egyetemi MSZMP és a belügyi szervek közös munkája alapján keletkezett annak a közel 120 oktatónak és hallgatónak a névjegyzéke, akiket folyamatos gumibotozás közben összegyűjtöttek, nem kímélve a jegyzéken nem szereplőket sem. Válogatás nélkül ütötték a hallgatókat és az oktatókat. A letartóztatottakat a diákszálló harmadik épületébe vitték és a fizikai bántalmazások a szobákban folytatódtak, majd szállítás közben a teherautókon, hogy tetőpontjukat a volt AVH épületében éljék el, az éjszakai kihallgatásokon, ahol a letartóztatottakat a megyei főügyész szeme láttára is verték. A letartóztatottak egy részét - kb. 40 hallgatót és oktatót - (többek között Darin Sándort, Mihala Ferencet, Fekete Lászlót, Liptai Sándort, Kocsár Józsefet, Záhonyi Brúnót, Dombach Gyulát, Szíj Zoltánt) bíróság elé állították, és sokukat többéves börtönbüntetéssel sújtották. A letartóztatottak többségét hónapokra intemálótáborba zárták, elsősorban Kistarcsán. Az egyetemen kb. 150 személy ellen indult egyetemi kitiltásokkal és elbocsátásokkal járó fegyelmi eljárás. A nyilvános önkritika, a feljelentések és a fegyelmi tárgyalások uralták az egyetem közhangulatát. 306
