Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)
Intézmények - B./ Vidéki felsőoktatási intézmények
Nehézipari Műszaki Egyetem, Miskolc napokban kialakult az egyetem fegyveres szervezete, mely jelentős szerepet játszott a közrend megszilárdításában. Fontos volt az információközlés hitelessége és szabad áramlása is. Ennek érdekében a Megyei Munkástanács megbízta Nagy Barna villamosmérnököt, hogy összekötői feladatot lásson el a Borsodi Rádió és a Megyei Munkástanács között. Nagy Barna Lillafüreden átvette a rádió stúdiójának az irányítását, ettől kezdve az a Megyei Munkástanács rendelkezésére állt. A stúdió őrzését ezt követően a bányászok, míg a sajóparti erősítő állomásnál ezt a feladatot az egyetemisták látták el. Gondoskodni kellett az elmenekült rendőrség helyettesítéséről is, mivel sok bűnöző szívesen kihasználta volna a karhatalom megszűnését. Az ezzel összefüggő szervezési feladatokba hamarosan bekapcsolódott a Diákparlament és a városi munkástanácsok is. Az újgyőri rendőrkapitányságról váratlanul szolgálattételre jelentkezett hét rendőrt a Zombori Sándor parancsnok által kivezényelt két teherautónyi kiskatonával együtt kiküldték az Ormosbánya-Szuhakálló börtönéből kitört 800 rab visszaszorítására. Még ezen a napon megtörtént az egyetemisták felfegyverezése is a volt ávós laktanyából zsákmányolt fegyverekkel. Deme László az LKM munkástanácsától kért embereket, Zombori Sándor pedig a katonai sorállományt bocsátotta rendelkezésre. így másnaptól már 3 tagú - katona, egyetemista, munkás összeállítású - fegyveres járőrök vigyáztak a közrendre, és hamarosan nemzetőri karszalagot és igazolványt is kaptak. Erre a hírre Grósz Károly, aki a megyei pártbizottságon Földvári Rudolf távollétében átvette a vezetést, a pártbizottság képviselőjeként megjelent a Megyei Munkástanácsnál, majd egy óvatlan pillanatban zsebre vágott egy lepecsételt és aláírt munkástanácsi igazolványt, ezt követően régi nyomdabeli ismerősei segítségével elkészíttette azok pontos mását. Az így hamisított igazolványokkal ellátta a megyei és a városi pártvezetés és pártapparátus dolgozóit. A lakosság nem felejtette el a szétfútott és mindenfelé bujkáló felfegyverzett ávósokat, ezért az este folyamán egy csoport felnyitotta a megyei tanács épületében lévő fegyverraktárt, és felfegyverkezett. Amikor Nagy Attila ezt észlelte, még az este folyamán kiment a pingyomi szovjet katonasághoz, és tájékoztatta az ottani katonai parancsnokot az események fő vonulatáról és kísérő jelenségeiről, majd arra kérte, hogy a szovjet katonaságot tartsa távol a városbeli eseményektől. Október 27-én, szombaton reggel a Megyei Munkástanács ülésezése idején összegyűlt a nép a nagyterem erkélye alatt, mert úgy tudták, hogy akkor kerül sor az ÁVFf-s gyilkosok statáriális tárgyalására. így aztán, amikor valóban áthozták a megyei börtönből Vörös Balogh Istvánt, Németh Jánost és Antal Gyulát, elszabadultak az indulatok. A tömeg benyomult utánuk az épületbe, követte őket a nagyterembe, majd Antal Gyulát - akit az AVH előtti sortűz kezdeményezőjének és fő bűnösének mondtak - megragadták, kilökték az erkélyre, onnan az utcára, ahol a fölháborodott nép agyonverte, majd holttestét a Zenepalota előtti szovjet emlékműre felkötötték. A másik két rendőrnek csellel sikerült elmenekülnie. Ezzel véget ért Miskolcon a forradalom véres szakasza a szovjet csapatok bejöveteléig. Híresztelések indultak el arról, hogy a szovjet csapatok be akarnak vonulni Miskolcra is. Földvári Rudolf felhívta a pártközpontot és ott Kossá Istvánt tájékoztatta arról, hogy a borsodi üzemekben tárolt ágyúk, valamint a bányákban található nagy mennyiségű robbanóanyag miatt az oroszok bevonulása esetén itt is fegyveres összecsapás várható. Hatott az érvelés, így Kossá intézkedett, és elmaradt a város megszállása. A Diákparlament szervezete az egyetem földszintjén, az aula bejárata mellett levő Mechanikai Technológiai Tanszéken működött. Részlegei viharos gyorsasággal, egyetlen nap és éjszaka alatt, lényegében 27-én reggelre már teljesen kialakultak. A tanszéket Mihala Ferenc adjunktus ajánlotta fel egy 26-án reggel, a Tanulmányi Osztályon tartott 301