Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)
Intézmények - B./ Vidéki felsőoktatási intézmények
Ignáczné Iváncsics Erika ártatlanságát bizonyították, a dühtől tajtékozó ügyész halálbüntetést kért a vádlottra. A bíró azonban megelégedett 10 évvel, aminek a felét Dohy János le is töltötte. A perekkel egyidejűleg, az FM 71 307/1957. számú utasítására zajlottak le a fegyelmi tárgyalások nyolc hallgató ellen. Csupán egy nem jelent meg közülük: Kováts Pál II. éves. Ő a rendőrségi letartóztatás elől szökött meg, mert részt vett a budapesti harcokban is. A többiek ellen a vád : „Ausztriában járt”, „népi demokrácia ellenes kijelentést tett” stb., vagyis olyan cselekményeket, amelyeket akkoriban a lakosság bármely tagja elkövethetett. A fegyelmi tárgyalások igazolták: a hallgatók senkit nem bántalmaztak, senkivel nem erőszakoskodtak, csupán jelenlétükkel, békés felvonulásukkal fejezték ki véleményüket a szabadságért, hazájukért. S mikor már nem volt közhatalmi erő, a hallgatók igyekeztek a rendet fenntartani, az atrocitásokat megelőzni. A legsúlyosabb büntetést Musitz László II. éves hallgató kapta. Ő volt az, aki október 26-án reggel felolvasta a budapesti egyetemisták követeléseit egy autó tetejéről. Tettéért kizárták az összes hazai felsőoktatási intézményből. Két III. évest - Énekes Ferencet és Kováts Istvánt - azzal büntették, hogy csak egy év múlva bocsáthatók államvizsgára. Pintér Imre és Szász Árpád II. éveseket egy évre kizárták az akadémiáról. A III. éves Réti József igazgatói megrovást kapott, és ösztöndíjának a felét megvonták két hónapra. Lappints Árpád II. éves megúszta „szigorú megrovás, végső figyelmeztetés”-sel. De bűnhődniük kellett azoknak a hallgatóknak is, akiket elkerült a fegyelmi vizsgálat. Őket az akadémián belüli lelki terror gyötörte. Velük a marxista tanszék vezetője, K. Papp József íratott igazoló jelentéseket, ki, mit csinált, hol volt a sortűz idején. A megmaradt oktatókkal szemben a hatalom bizalmatlan volt, s magával az intézménnyel szemben is, évtizedekig. Az új oktatók közül még azok is ezt tapasztalták, akiket azzal a pártmegbízással helyeztek Óvárra, hogy „csináljanak rendet”. A forradalom utáni élet az Akadémián A kellő történelmi tapasztalatokkal rendelkező értelmiség megnyerése kemény feladatnak bizonyult. Több reménnyel kecsegtetett a közeledés az egyetemi ifjúsághoz, akiknek a forradalmi követeléseik közül némelyiknek a teljesítése ideológiai engedmények nélkül is lehetséges volt, és ugyanakkor egybeesett a kormányzati törekvéssel. A mezőgazdasági akadémiai ifjúságot legközelebbről érintő követelés az egyetemi szintre emelés volt, a tanulmányi időtartam növelésével. 1957 júniusában megjelent 35. számú tvr. úgy rendelkezett, hogy a három mezőgazdasági akadémia — elnevezésük változatlanul hagyásával - egyetemi jellegű felsőoktatási intézményként folytatja működését. 1957 szeptemberében az igazságtalanul bebörtönzött és jogaitól megfosztott Varga Ernő helyébe Kovács Lászlót nevezte ki igazgatóvá a minisztérium. Ezek az intézkedések jótékonyan hatottak és hozzájárultak ahhoz, hogy oldottabb hangulatban, tudományos ülésszak keretében ünnepelhette meg az akadémia 1958. november 5-7-én alapításának 140. évfordulóját. Válogatott irodalom WALLESHAUSEN GYULA: A magyaróvári agrárfelsőoktatás 175 éve: Képmelléklet / Mosonmagyaróvár, PATE, 1993. VÖRÖS ANTAL: Óvár, Óvár...: a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Főiskola 150 éve, 1818-1968 / Bp., Mezőgazdasági Kiadó, 1968. 292
