Magyarországi világi felsőoktatási intézmények az 1956-os forradalomban és szabadságharcban - A Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség kiadványai 3. (Budapest, 2007)
Intézmények - A./ Budapesti felsőoktatási intézmények
Budapesti Műszaki Egyetem, Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem akiktől megtudtam, hogy elmarad az óra. Előzőleg már a Szabadság-híd pesti oldalán találkoztam egy harmadéves gépésszel, aki kérdezte jövök-e délután a felvonulásra. Én nem tudtam róla semmit. A villamoson a peronon emberek beszélgettek; úgy éreztem valami van a levegőben. Az egyetemre bemenve kérdezősködtem a Díszben, a Pártban, mindenütt nagy sürgés volt, a Díszben sok ember mászkált, röplapok, kokárdák. Egy sor problémám volt: mi lesz, miért lesz, kik határozták el, miért nem várjuk meg a két hetet hiszen kaptunk Ígéretet is néhány követelés teljesítésére, a Rektor is mellettünk van [...] és a kérdésekre nem ért rá válaszolni senki. Azt mondták, - hogy ki nem tudom - rokonszenv tüntetés lesz a lengyelek mellett, megkoszorúzzuk a Bem szobrot, mindenki igy akarja, a többi egyetem is megy. Nem egészen értettem, de ha csináljuk, akkor csináljuk együtt, egységesen, szervezetten. Mit hallottam és láttam még? „Vigyázzunk nehogy provokáció történjen!”, a kapuknál megbízott hallgatók álltak, csak egyetemi igazolvánnyal engedtek be. Tényleg erre nem árt vigyázni - gondoltam - közénk keveredhetnek idegenek, akikről senki sem tudja mi a szándékuk. Tetszett az is, hogy ha már megyünk, zárt tömör sorokban menjünk, ne engedjünk magunk közé senkit, ne engedjük elragadtatni magunkat, csendben, fegyelmezetten vonulunk és egységesen visszatérünk az egyetemre. Néhány epizód a felvonulásról: 1, a Gellért-rakparton mentünk és végig néztem a soron; micsoda tömeg, milyen erő, melyik felvonulásra tudtunk ennyi embert összetoborozni. Amikor magamról beszélek az a sorban mellettem lévők véleményét is jelenti. 2, a Bem-téren lecsititottuk a közelünkben az autókon lévő embereket. Az egyik embert kinevettük amikor belőlünk akart szavalókórust toborozni. 3, a Margit-köruton próbáltak emberek közénk állni: „vigyázni a sorokra!” Egy ember - fiatal - csak nem akart lemaradni, közrefogtuk; „de ha velünk van akkor nem kiabál és rendesen viselkedik” - pár száz lépés után elmaradt. 4, az Országház elhagyása után egyesek kiabálni akartak; „úgy határoztunk, hogy csendben megyünk, tartsuk be.” Az egyetemre sokan visszajöttünk - én azt hittem, hogy mind - és megegyeztünk, hogy holnap jövünk rendesen tanulni, senki nem mulaszt. Utána hazamentem, meghallgattam a Gerő beszédet. Nem tetszett. Hogy miért? Úgy éreztem neki mindennél fontosabb az, hogy a titkári funkcióban maradjon és nem érdekli semmi más. Azt éreztem, hogy egy olyan nap után még mindig a valóságtól, a tömegektől elszakadva mondja a magáét. Pataki elvtárs tudja, sokszor beszélgettünk már 1953-ban és később is; párttisztitás, tagrevizió volna szükséges. Sok a párttag, kevés a kommunista. Talán emlékszik rá Tóth elvtárs is amikor vitatkoztunk azon, hogy nem különbözteti meg szinte semmi a párttagokat a többi hallgatótól, hogy mit lehetne itt tenni. Beszélgettünk arról is Pataki elvtárssal, hogy nincs elég tekintélye a pártnak, hogy nem eltávolodás, de szakadás van a Párt és a tömegek között. Hát ilyen előző gondolatok miatt nem tetszett a Gerő beszéd. „Még mindig huzavona, időhúzás, pedig most nagyon gyorsan és jól kellene cselekedni, mert baj lehet” - gondoltam, de hogy mi lehet ez a baj azon nem gondolkoztam. Másnap bementem az egyetemre - csak megtudok valamit. Lövöldözés; a rádió megerősíti Gerőt; leváltják Gerőt; a múzeum kertben harc van; ég a Muzeum egy része; már nem ég csak égett stb...zavaros dolgok. Az egyetem minden kapuja zárva, összetalálkoztam egy másik fiúval, mit tegyünk, bemásztunk a kerítésen, tűzoltókkal találkoztunk összeszidtak bennünket amiért bemásztunk, bejutottunk az aulába. Ott már voltak hallgatók 8-10-en. Beszélgetés senki nem tud semmit. Az egyik „elszólta” magát; bent van Marian. Hol? - bementünk hozzá. Mi ez a lövöldözés, mi van? Ö sem tudja, de nem helyes, hogy mászkálunk, jobb lett volna ha otthon maradunk, jobb ha minél kevesebb ember van az utcán. A lövöldözésről reméli, hogy minél hamarább abba fog maradni, a mi céljainkat gátolja a fegyveres harc, ez nekünk rossz. A 24-30 közötti időben 27 és 29-ike kivételével több kevesebb ideig minden nap bent voltam az egyetemen. Ültünk sokat és nem csináltunk semmit. Az első két napon egy szobában voltam Marianna!, azután már nem. 99
