Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Kostály László: Aki egybeforrasztotta a múltat a jövővel. A 160 éve született Stróbl Alajos művészi indulásáról
402 Kostyál László ványszobrával (1896) elnyerte az 1900-as párizsi világkiállítás aranyérmét. Az Arany János-szobrot 1893. május 14-én, a Tudományos Akadémián tartott ünnepi ülést követően leplezték le, számos előkelőség és hatalmas ünneplő tömeg előtt.31 Sikere Stróbl számára felért egy lovaggá ütéssel, és nem csupán anyagilag alapozta meg egész pályáját, hanem olyan tekintélyt szerzett a számára, aminek köszönhetően a következő időszak egyik legkeresettebb emlékmüszobrásza lett, aki mindig magára tudta vonni a figyelmet, és akinek véleménye minden esetben igen komoly súllyal esett latba. Az ő, valamint a vele párhuzamosan induló, nagyjából egykorú Fadrusz János és Zala György személyében az országnak immár három, európai színvonalon alkotó szobrászművésze volt. Közülük főiskolai professzorként és számos fényes, jelmezes ünnepség szervezőjeként - vagyis a társadalmi élet egyik központi szereplőjeként - legnagyobb hatással kétségtelenül Stróbl bírt. Mint láttuk, a régiek közül leginkább Donatello, idősebb kortársai közül Zumbusch, Makart és Hildeb- rand örökségére építette fel művészetét (és részben személyiségét is), az elmúlt korok tárgyakban és építészeti részletekben tapinthatóvá váló aurájának megteremtése terén pedig a korszellem megélésében mutatott az átlagosnál lényegesen intenzívebb buzgóságot és kreativitást. Pontosan tisztában volt most már azzal, és el is fogadta, hogy korának jelentős megrendelői mit várnak el tőle, és meddig terjedhet egyéni invenciója, és tisztában volt azzal is, hogy mely előszobákon keresztül vezet az út ezekhez a megrendelőkhöz. Karrierjének, és egyben a magyar szobrászatnak fejlődése ezzel az egyik legígéretesebb korszakába lépett. The person who brought past and future together About the beginnings of the artistic career of Alajos Stróbl (On the 160th anniversary of his birth) Alajos Stróbl (1856-1926), the sculptor of a number of significant monuments, one of the most influential personalities of the artistic trend of three decades (1885-1915), was born in Őrtűz (Lipótújvar, County Lipót) on 21st June 1856. With the founding of the academic sculptor training in Hungary aligned with the international norms, he succeeded in sharing his outstanding artistic skills. His brilliant craftsmanship, fine forms, and extravagant personality attracted a lot of admirers and gained recognition for him, on the other hand, in the last period of his career, his artistic development could overcome on the strict following of the academic patterns and the demands of the conservative costumers. Furthermore, with his late portraits, he proved his readiness for, and necessity of change, and also showed the possible directions. Stróbl got his degree in 1881 from the Academy of Vienna as the student of Caspar von Zumbusch. He moved to Budapest, and in 1885, he became a college professor, the head of the Hungarian sculptor training. His first important and outstanding sculpture was erected in memory of an honoured poet of Hungary in front of the National Museum, a frequented place of the fast growing city of Budapest. The statue of János Arany was revealed on 14th May 1893, after a ceremonial assembly at the Hungarian Academy of Sciences, in front of a number of dignitaries and the applauding crowd. The success of the statue not only funded his entire career, but also provided him with such a prestige that he became the most requested monument-sculptor of the following era, and his opinion became heavily considered. With him, Hungary had three sculptors, about the same age, beginning their careers parallel, who met the European standards: János Fadrusz, György Zala, and Alajos Stróbl. From them, without any doubt, Stróbl was the most influential person as college professor, organiser of a number of bright ceremonies — in short, as a central character of the social life. He built his art (and partly his personality) from the intellectual inheritance of Donatello (the old age) and Zumbusch, Makart, and Hildebrand (the elder contemporaries). It the making of his creative environment, he showed extraordinary fervency and constructiveness with creating a perceptible aura of the past ages in objects and architectural details, and in experiencing the spirit of the age. He was well aware of (and also accepted it) what the most important customers require, and how far he can go with his individual inventions, and also how he can reach these customers. His career, and the improvement of the Hungarian sculpture art stepped into one of their most promising ages. 31 Stróbl Mihály: A gránitoroszlán i. m. 53. Translated by Veronika Nagy
