Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Kostály László: Aki egybeforrasztotta a múltat a jövővel. A 160 éve született Stróbl Alajos művészi indulásáról
396 Kostyál László Az etalonként szolgáló centrumokban a fellendülés rugója azonban alapvetően más volt: a nemzetállami reprezentáció megerősödéséből és a burzsoáziának a társadalmi vezető réteggé válásából fakadt. E folyamatok résztvevőinek nagyon is karakteres elképzelései jelentős kihatással voltak a művészet fejlődésére is, és annak komoly iránytévesztését eredményezték. Dióhéjban összefoglalva ezzel magyarázható a címben szereplő paradoxon, és egyben ez a magyarázata annak is, hogy egy európai rangú szobrásztehetség miért kereshette a továbblépés útját a miénktől gyökeresen eltérő logikával, visszafelé tekintve.2 Ismeretes, hogy a régebbi korokat idéző történelmi emlékek kreálásának kétféle módja volt. Az egyik a meglévő, de leromlott állapotú, vagy az idők folyamán átalakított emlékek „stílszerü”, purista szemléletű helyreállítása. Sok helyen (budavári Nagyboldogasszony templom, pécsi székesegyház, garamszentbe- nedeki apátsági templom, körmöcbányai Szent Ka- talin-templom stb.) nagy buzgalommal szabadították meg a műemlékeket a későbbi korok éppen a történelem folyamatosságát illusztráló átépítéseitől, és - miután hiteles rekonstrukcióhoz sem elegendő információ, sem megfelelő szándék nem volt - egy fiktív, vegy-tiszta stílust, romanikát, gótikát vagy reneszánszot alakítottak ki. A másik mód a „tiszta” neo-stílusú épületek és/vagy enteriőrök létrehozatala (Bajmóc, Pálffy-kastély, Tiszadob, Andrássy-kastély stb.).3 A kettő persze nem ritkán együtt járt. Pregnáns példája ennek az itáliai származású soproni id. és ifj. Storno Ferenc működése, akik a 19. század második felében és a 20. század első harmadában jelentős műemlékek tucatjait renoválták és alakították át saját - egyébként széles tájékozottságon alapuló - elképzelésük szerint. Purista felfogásban renovált és Hans Makart szellemében kialakított soproni otthonuk berendezése olyan mes-terséges történelmi enteriőrt képez, amelyben egy keletkezési idejében és kvalitásában is eklektikus műgyűjtemény darabjai régi korok stílusában, de saját kezűleg készített tárgyakkal egészülnek ki.4 A kiváló tehetséggel megáldott és a korszellem iránt nyitott Stróbl Alajos művésszé érésének helyszíne a historizmus egyik európai központja, a császárváros, Bécs volt. Itt érték őt azok az alapvető benyomások és művészeti impulzusok, amelyek egész későbbi pályáját megalapozták. Négyévi, Lőcsén végzett gimnáziumi tanulmányok, majd a trzynietzi vasgyár mintázó műhelyében töltött egyévi gyakornokoskodást követően, 1874-ben, tizennyolc évesen nyert felvételt a bécsi iparművészeti iskolába (Wiener Kunstgewerbeschule). Itt a Ringstrasse-korszak jeles szobrásza, Otto König irányításával kiváló előmenetelről tett tanúságot, és két év múlva már a nagy múltú Akademie der Bildenden Künste Zumbusch-vezette szobrászati mester- iskolájában folytathatta tanulmányait,5 ahol egyéves önkéntes katonai szolgálati idejével megszakítva öt esztendőt töltött. Caspar von Zumbusch (1830-1915) Bajorországból, Münchenből érkezett Bécsbe, ahol már több monumentuma is felállításra került, a legjelentősebb ezek közül II. Miksa bajor király emlékműve. 1873-tól 1901-ig volt az Akadémia mestertanára, kiváló pedagógus és kiváló emlékműszobrász. Tanárként soha nem nyúlt tanítványai munkájához, sőt, tanácsot is csak akkor adott, ha ezt kifejezetten kérték tőle. Azt tartotta helyesnek, ha növendékei saját maguk oldják meg felmerülő problémáikat, ehhez viszont minden segítséget igyekezett megadni.6 Ebből is következett, hogy mesteriskolájába olyanok kerülhettek, akik a mintázás terén - mint Stróbl - már megfelelő előképzettséggel rendelkeztek. 1880-ban avatták fel az általa készített bécsi Beethoven-emlékművet (1. kép), amelynek kivitelezésénél feltehetően Stróbl Alajos is segédkezett. Erre ugyan nincs közvetlen bizonyítékunk, de a már érettebb tanítványok bevonása az emlékművek munkálataiba széleskörű gyakorlat volt (később nála is bevett szokássá vált), emellett pedig néhány évvel később Stróbl első köztéri monumentumánál fel is használta a Beethovendenkmal sémáját. Zumbusch főműve az 1888-ban felavatott, hatalmas és reprezentatív Mária Terézia-emlékmű, amely a birodalom aranykorát a császárnő alakjával és korának őt övező társadalmi tablójával idézte meg, és maga 2 Németh Lajos ezt így fogalmazta meg: „Stróbl munkássága tipikus példa arra, milyen tragikus, ha valaki nem olyan korba születik, amelyben életszemlélete, tehetsége adekvát módon ki tud bontakozni”. Németh Lajos: Stróbl Alajos (1856-1926). In: Magyar művészet 1890-1919. Szerk. Németh Lajos. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981. 209. 3 Sisa József: Kastélyépítészet a historizmusban. In: A historizmus művészet Magyarországon. Művészettörténeti tanulmányok. Szerk. Zádor Anna. MTA Művészettörténeti Kutatóintézete, Budapest, 1993. 65-78. 4 Grászli Bernadett - Kiss Melinda: Egy művészcsalád története. A soproni Storno család munkássága és mügyüjteménye. Soproni Múzeum Alapítvány, Sopron, 2015. 3 A művész életpályájának legalaposabb összefoglalását a rá vonatkozó teljes forrásanyag birtokában fia készítette el: Stróbl Mihály: A gránitoroszlán. Stróbl Alajos. Holnap Kiadó, Budapest, 2003. 6 ...éltem és művész voltam. Teles Ede visszaemlékezései és útinaplói. Szerk. Merk Zsuzsa - Rapcsányi László. Türr István Múzeum, Baja, 2011.69.
