Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Bekő Tamás: Patkó-rejtély. Egy titokzatos dunántúli rablóvezér élete és Zala megyei rablásai
290 Be kő Tamás Zárszó „Ki a betyár? Hős, az bizony csak hát éppen olyan hős, aki rosszkor született és akinek nem volt szerencséje...”- vallotta hajdanán a jó öreg Barka József mozsgói bakter Pékár Gyula jeles publicistának Patkóról.72 A 19. századi Dunántúl legendás betyárvilága három nemzetközi hírre vergődött szegénylegényt adott a magyar néprajztudománynak. Sobri, az 1830-as esztendők „zsivány-adonisza”, és a majd fél évszázaddal később garázdálkodó Savanyó Jóska mellett az abszolutizmus kori Rinaldó Rinaldini,73 azaz Tóth, rablónevén Patkó János is előkelő helyen trónol a hazai betyár panteonban. Duhaj és féktelen életmódjuk, kegyetlen kínzásokkal párosult rablásaik és olykor ártatlan emberéleteket követelő virtuskodásaik sem voltak elegendőek ahhoz, hogy a törvényen kívüli szegénylegényeinkre ne gonosztevőként, hanem afféle nemzeti Robin Hoodként tekintsen az utókor. Ilyen volt Patkó, Somogyország betyárfejedelme is. A valóságban vakmerő rablógyilkos, a legendákban népszerű hős, aki a gazdagot megleckéztette, a szegényt megjutalmazta. Regényes alakja, és a róla kialakított hamis kép azonban nem csak a nép ajkán színezett rablómesékben és a régi ponyvák megsárgult lapjain érhető tetten. A Patkó-legenda körbejárt, és helyenként beszivárgott a vármegyék cirkalmas irományai közé is. Ékes bizonyítéka ennek a rettegett Bergám János 1863-as bog- dásai halála kapcsán keletkezett szolgabírói jelentés, amelynek írója a következőket vetette papírra az egymás örökébe lépő rablóvezérek toposzáról: „Patkó eltűnte után méltó utódjaként Bergám vette át, mint már azelőtti cinkostársa a vezérséget. Patkót vakmerősége úgyszólván népszerűvé tette. Bergám hallatlan vakmerőségei azonban bámulatra gerjesztettek, egymást követő merész rablásai s ez alatt gyakran alkalmazott faggató kínzásai őt félelmetessé s rettegetté tevén. Patkó a monda szerint népszerű, Bergám pedig a nép réme volt. ”74 Függelék Halotti Bizonyítvány Alól írott hivatalosan bizonyítom, mi szerént, a bábonyi helvfét] hitv[allá]sú egyház halottak anyakönyvében, egy különös lapon jegyzetben olvashatók: Jegyzet 1862. szeptember] 22-én Balassa Józsi rablótársa, öszvelövöldözve reggeli órákban, név szerént Patkó, igazabban Tót István (származási hele nem volt kitudható) a pandúrok által elevenen elfogatatván, szinte Bábonyba beszállítatott, 's egy pár óra múlva meghalt. Minden egyházi szertartás nélkül szeptember 24-én elásatott a bábonyi temetőbe, ellátva koporsóval. Feljegyzetté emlékül amennyiben valaha kérdés támadna felőle szeptember 24. 1862. Kaszás Benő reformjátus] lelkész m[aga.] kjezével]. Az igali járás főszolgabírója fölszólítására hivatalosan kiadja Bábonyban, február 1-én 1863. Kaszás Benő mk. reform, lelkész Forrás: MNL SML Somogy vármegye főispánjának iratai. Elnöki iratok 3504/1862. Végzés Endrőcön 1862. évi március havában végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt Patkó Rebeka özv. Tóth Istvánné utáni örökösöknek nyilváníttatnak gyermekei és unokái. 1. ) az 1873. évi szeptember 21-én lemenő örökösök és végrendelet hátrahagyás nélkül elhalt Tóth István 2. ) az 1871. évi augusztus 16-án lemenő örökös és végrendelet nélkül elhalt Tóth Mihály 3. ) ismeretlen helyre távozott Tóth János 4. ) Bécen 1889. évi december 9-én végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt Tóth Katalin férj. Aracs Já- nosné kinek örökösei a. ) leánya Aracs Erzsébet özv. András Ferenczné b. ) az 1876. évi október 12-én elhalt leánya Aracs Katalin férj. Fejes Jánosné helyébe lépő Fejes János 5. ) Tóth Ilona özv. Burcsa Istvánné Bécen 1867-ik évben végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt Aracs János után örökösöknek elismertetnek fenn 4. és 6. alatt nevezettek leánya és unokája Aracs Erzsébet özv. András Ferencné, Fejes János. 72 Pékár Gyula: Az a híres Patkó. In: Budapesti Hírlap, 1916. október 4. (276. sz.) 1-3. p. 73 Patkót a Pressburger Zeitung 1862. április 28-i számában nevezték „ungarische Rinaldo Rinaldininek.' 74 MNL BML Baranya vármegye első alispánjának iratai 1110/1865.
