Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Berki Márton–Berki Szilárd: Egy „csinált város” téglái – Téglagyártás Zalaegerszegen
Egy „ csinált város ” téglái - Téglagyártás Zalaegerszegen 239 évben (1826-ban) elkészült Póka Antal megyei földmérő mérnök tervei alapján, melynek figyelembevételével immár tégla- és kőházakból építették újra a maival megegyező szerkezetű belvárost. A városi téglagyártás szempontjából azonban még a rendezési tervnél is fontosabb momentum, hogy a tűzvész után a zalaegerszegi károsultak téglaégetési engedélyt kértek Bőle András (1763-1843) szombathelyi püspöktől (5. kép). Bőle engedélyezte, hogy a városiak házaik felépítéséhez a település déli részén, az Alsóerdőn tégla- égetőt állítsanak fel, saját költségükön. Az égetéshez szükséges faanyagot a környék nagy kiterjedésű erdőségeiből szerezhették be. Az évszázadok óta egységes, zárt Alsóerdő tömbjének ez volt az első jelentős megbontása.11 A helyszín-választás nem véletlen, ugyanis ezen a területen kiváló minőségű agyag állt rendelkezésre, amit az is bizonyít, hogy a városban dolgozó fazekasok rendszerint magas összegeket fizettek az Alsóerdőről elhordott földért.12 Annak ellenére, hogy ez a téglaégető minden bizonnyal átmeneti jelleggel, mindössze néhány évig üzemelt (hiszen alapításának célja kimondottan a tűzvész[ek] által okozott károk helyreállítása volt), az Alsóerdő ezt követően is a város téglagyártásának kiemelt helyszíne maradt. Ugyancsak lényeges, hogy a zalaegerszegiek ekkor nemcsak a téglaégetési engedélyt kapták meg a püspöktől, hanem a szegődményesek félfogadását is szabadon intézhette a városi közbirtokosság; az éjjeliőrök, mezőpásztorok, csordások, árokásók, órások stb. mellett ilyenek voltak a téglások is. A levéltári források ettől kezdve számos, a téglagyártáshoz kapcsolódó tisztséget említenek,13 rendkívül sokféle formában; beszámolnak városi téglásmesterről, téglaszíni gondviselőről (vagy gondnokról), téglakezelőről, téglafelügyelőről (illetve az utóbbival egy ideig párhuzamosan létező téglaellenőrről). A téglafelügyelői tisztség mindenkori viselője vélhetően a téglaégetéssel kapcsolatos ügyeket kezelte, valamint a téglásmester tevékenységét ellenőrizte. Önálló, kizárólag erre a célra rendszeresített tisztviselői vagy szolgai státusza azonban nem volt a városnak, így arra lehet következtetni, hogy a téglafelügyelői teendőket a közbirtokosság mellékesen valamelyik fizetett vagy tiszteletbeli tanácsosára ruházta, akik ezen (plusz) munkájukat fizetség nélkül végezték.14 Itt szükséges utalnunk arra, hogy az 1826-os püspöki engedélyt követően alapított alsóerdei (közbir- tokossági) téglaégető mellett Kaszaházán is folyt téglaégetés,15 1839-ben és 1840-ben bizonyíthatóan, vélhetően azonban már ezt megelőzően, illetve ezt követően is. (Sőt, egy olyan magyarázat is elképzelhető, mely szerint a kaszaházi téglaégető még a püspöki engedéllyel alapított közbirtokosságinál is régebbi, s - a földrajzi közelségből adódóan - ez lehetett a Mária Magdolna-plébániatemplom építéséhez a 18. század közepén létrehozott égető.) Említése e két évből, a Zala vármegye ménese számára ekkoriban tervezett új ménesistállóval foglalkozó közgyűlési jegyzőkönyvekből maradt ránk.16 Ezek tanúsága szerint a Lótenyésztési Választmány 1838-ban tett javaslatára megnövelték a lóállomány létszámát, amelynek következtében azonban szűkösnek bizonyult az addigi hely, így új téli istállókat kellett építeni. A Helytartó Tanács jóváhagyta a terveket és a költségvetést, továbbá 1839 tavaszán egyúttal arról is határoztak, hogy a vármegye ménló-istállójához szükséges téglákat a korábban kijelölt Zalalövő helyett - a túlságosan nagy szállítási költségek miatt - helyben, Zalaegerszegen kell megvetni.17 A határozatnak eleget téve Zalabéri Horváth Vilmos (1802-1866) felajánlotta, hogy a kaszaházi téglavetőjét valamennyi szükséges felszereléssel együtt rendelkezésre bocsátja, 1.000 téglánként 1 ezüstforintért. (Zalabéri Horváth az 1830-as évek elején az Egersze- gi járás alszolgabírója volt, később - az 1840-es évek végén és az 1860-as évek elején - pedig a zalai má- sodalispáni tisztséget is betöltötte.18) A téglaégetőn túl a téglását is átadta, ugyancsak az általa kialkudott bér kifizetése mellett. A munkálatok megkezdésének előremozdítása érdekében Simon Mihály főszolgabíró arról is határozott, hogy a téglaégetéshez szükséges fát Széchenyi István baki erdejéből kell biztosítani, a favágás és a téglavetés felügyelőjének pedig Csillagh Lajos első alispánt bízták meg. Mivel a kaszaházi téglavető színnél rendelkezésre álló eszközök nem bizonyultak elegendőnek, ezért Bertalan Pál szolgabírót arra utasították, hogy a zalalövői égetőnél használt alkalmatosságokat (ládákat, talicskákat) Kaszaházá11 SZAKÁCS 2012, 75. 12 SZAKÁCS 2012, 103. 13 Ld. CSÖMÖR 2007, 25-26. 14 FOKI 2000 15 SZAKÁCS 2012, 89. 16 A kaszaházi téglaégetővel kapcsolatos jegyzeteinek rendelkezésünkre bocsátásáért ezúton is köszönetét mondunk Kissné Béres Katalinnak. 17 KÖZGYŰLÉSI JEGYZŐKÖNYV 1839. április 15. /1337 18 MOLNÁR 2000
