Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)
Berki Márton–Berki Szilárd: Egy „csinált város” téglái – Téglagyártás Zalaegerszegen
ZALAI MÚZEUM 23 2017 235 Berki Márton - Berki Szilárd Egy „csinált város” téglái - Téglagyártás Zalaegerszegen1 Bevezetés Tanulmányunkban helytörténeti és ipartörténeti munkákon, térképeken, levéltári forrásokon és egyéb írásos emlékeken keresztül igyekszünk bemutatni a zalaegerszegi téglagyártás különböző időszakait és a helyi gyártók termékeit, vagyis a településen ezi- dáig fellelt bélyeges téglákat. A török időkig jelentősebb (Nagy-)Kanizsával szemben a zalai megye- székhely gyakran „csinált városként” aposztrofált település, amely valóban csak a 20. század folyamán vált a Ny ugat-Dunántúl jelentős városává. Fejlődése ugyan részben már a 19-20. század fordulójától megindult, azonban leginkább a II. világháborút követő erőteljes iparosítás következtében gyorsult fel; Zalaegerszeg 18. század közepétől napjainkig tartó népességszám-változásának dinamikája egyértelműen alátámasztja a település „csinált városi” jellegét (ld. az 1. képen, amely egyúttal a helyi téglagyártás legfontosabb - a tanulmányban bemutatott - mérföldköveit is ábrázolja). Más településekhez hasonlóan természetesen a zalaegerszegi téglagyártás története is eltérő mértékben dokumentált; míg bizonyos epizódjairól és szereplőiről számos forrás áll rendelkezésre, addig másokról (főként a korábbi időszakokból) mindössze rövid említések maradtak ránk. A legkorábbi idők és a Zalaegerszegen is fellelhető uradalmi téglák Annak ellenére, hogy Göcsej jellemzően agyagos talaja alkalmas volt a téglakészítésre, a térséggel foglalkozó néprajzi és helytörténeti munkák2 tanúsága szerint a középkor évszázadain átívelve egészen az 18. század közepéig a sövény- és faépítkezés dominált a térség paraszti építőkultúrájában. A 18. század második felének írásos dokumentumaiban azonban az alapvetően továbbra is földfalú épületek építőanyagai között a tömött föld mellett fokozatosan egy másik építőanyag is elkezdett megjelenni: a nyers- vagy égetet- len tégla. A Göcsejben is „mórtégla” vagy „muglitég- la” néven ismert építőanyag készítése során az agyaghoz pelyvát és töreket kevertek, majd ebből a masszából jó minőségű mórtéglát tömtek, amelyet a napon szárítottak ki. Sokáig marginális szerepét ugyanakkor jól jelzi, hogy még a jóval későbbi, 19. századi vagyon- összeírások és leltárak tanúsága szerint sem teljes lakóépületek, hanem inkább egyes épületrészek vagy helyiségek kiegészítő építőanyagaként használták a mórtéglát. (1843-ban például a Zalaegerszeggel szomszédos Alsónemesapátiban említenek egy mórfalú épületet, melynek szegényes hagyatéki leltárában „egy mórból álló szoba, konyha, sövényistálló, szekérszín, hidas ól, a falban egy almárium és fogas” szerepel3.) Szintén házi égetésü téglára utalhat a „mezőtégla” kifejezés, melynek példájaként számos vagyonösszeírás „mezőtéglábul építtetett” házat említ. Göcsej paraszti építészetében az égetett tégla csak később, mindössze a 19. század derekától vált gyakori(bb) építőanyaggá. Ebben az időszakban a Monarchia osztrák területeiről - elsősorban a stájer vidékekről - vándorkőművesek és -ácsok, valamint olasz téglavető vándormunkások érkeztek a nyugat-dunántúli falvakba, s minden bizonnyal ők építették a térség első falusi téglaházait az 1870-es évektől.4 1 Jelen tanulmány egy korábbi változata a Monarchia Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesületének „JELES TÉGLÁK, JELES EMLÉKEINK 11.” című kiadványában jelent meg (pp. 9-25.). A tanulmány elkészültét előremozdító információikért, tanácsaikért vagy egyéb módon nyújtott segítségükért köszönettel tartozunk Gecse Péternek, Herczig Bélának, Kissné Béres Katalinnak, Szendrői Gábornak, Varga Péternek és Wittmann Ferencnek. 2 Pl. BÍRÓ 19S8; 2003 3 BÍRÓ 2003, 29. 4 BÍRÓ 2003
