Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 23. (Zalaegerszeg, 2017)

Sz. Simon Éva: Várfoglalás vagy illúziókeltés? Az 1574. évi Kanizsa elleni oszmán támadás és következményei

212 Sz. Simon Éva hatása szinte „elfoglalásával” is felért, ahogyan azt az 1574-75. évi Zala megyére zúduló oszmán portya­áradat is bizonyítja.74 Az „elfoglalás” hangsúlyozása azonban nem csupán katonai, hanem adminisztratív szempontból is fontos lehetett. Az új kanizsai náhije (a szandzsákon belüli kisebb közigazgatási egység) kialakításának volt egyik adminisztratív lépése. Az elfoglaltnak mondott kanizsai határvár már méltán lehetett az új királysági körzet, azaz náhije névadó települése. így, amíg a város kirablása a lakosság megfélemlítését, a hódoltatás előkészítést, az oszmán haderő erejének fitogtatását szolgálta, addig a foglalás hangsúlyozása akár a békeszerződés következő, 1575. évi megerősítése alkalmával is jó hivatkozási alappá válhatott, és a szigetvári szandzsák kialakulóban lévő új körzete, a kanizsai náhije központja, Kanizsa feletti rendelkezés látszólagos legalizálásának képzetét kelt­hette. Reservation or Illusions? Against Kanizsa in 1574 Ottoman attack and its consequences leadership reported to the Porte as the occupation of the fortress? Who were the beneficiaries whom we know by name? Whose interests did the fake statement about the occupation of the fortress serve? By answering these questions, we can have a glimpse into the functioning of the Ottoman benefice system, the carrier opportunities of the sipahis, the mechanism of the organization of raids and the enlargement of the Ottoman administrative system. Translated by Eva Simon Sz. 74 1574-ben a törökök megtámadták a Kanizsa melletti Sormást, majd 1575-ben Szentbalázst, valamint végigrabolták Letenye környékét. Míg 1570-ben a kiskapomaki kisebbik járásban még csak 44 „deserta” települést írtak össze, melyek közül a dikális összeírás szerint egy sem volt ekkor még hódolt státusú, 1574-ben már a járás 40 helysége alávetettnek nevezte magát és további 83 „desertának”, ami a portyák intenzitását mutatja. MNL OL E 158 54. kötet, 1574. In May 1574 the Suhan raised the benefice of his 320 soldiers who, according to contemporary sources, excelled in the occupation of the fortress of Kanizsa, the key to Southern Transdanubia. However, we know that the Ottomans occupied Kanizsa only in 1600. Moreover, the Treaty of Adrianople had been in effect since 1568. Based on the comparative study of Ottoman and Hungarian primary sources, this article looks at the background of this controversial case. What could be the event that the Ottoman military

Next

/
Oldalképek
Tartalom