Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)
Orha Zoltán–Simon Anna: Adatok az andráshidai római katolikus templom építéstörténetéhez
86 Orha Zoltán — Simon Anna Az első szelvényt a templom hossztengelyének megfelelően, az épület középvonalánál jelöltük ki. A munkálatok során megtaláltuk az Árpád-kori oltár maradványait. Az építmény alapozásának alsó két rétege maradt meg, a benne talált habarcs és a téglák egyezést mutattak a 13. századi felmenő falaknál tapasztalttal. Az alapmaradvány nagyméretű volt, feltárt részletének hossza: 150 cm. A szelvény keleti végében megtaláltuk az egykori szentélyzáró fal helyét. Az 1785. évi átépítés során a fal tégláit az alapozás legaljáig kitermelték, a helyén csak habarcsos téglatörmelékes betöltés maradt. (15. kép) A következő két szelvény kijelölésével a kiszedett fal további szakaszait kerestük. Az északi és a déli oldalon (16. kép) egyaránt előkerült egy-egy falcsonk, az elbontott zárófal alapozásának maradványai egyértelműen alátámasztották az 1973. és 2011. évi falkutatás poligonális szentélyzáródást feltételező eredményeit. Az északi oldalon a bontás során a 18. században visszatöltött törmelék beomlott, ezáltal láthatóvá vált az egykori szentély alapjának külső északkeleti töréspontja. A falcsonkok és az alap árkának segítségével kiszerkeszthető volt az egykori poligonális zárófal. (17. kép) A feltárás során nem találtunk diadalív-pillérre utaló nyomot, ezért feltételezhető, hogy nem rendelkezett az Árpád-kori templom diadalívvel. Hasonlóan egyszerű megoldás jellemzi a közeli Zalaszentgyörgy templomát58. A déli falcsonk közelében a bolygatatlan altalajig feltártuk az alapozást. A felmenő fal mai járószint alatt lévő részén megtaláltuk az első barokk periódus fugában ülő fehér festés maradványait hordozó vakolatát, és a második barokk periódus barna színű vakolatát (18. kép). A két vakolatréteg alatt pedig előkerültek a török kori pusztulás nyomai. A 16-17. századi járószintet a feketére pörkölödött téglák és a rózsaszínre átégett habarcs jelölte ki (19. kép). A szelvényekben azonban nem találtuk meg a tűzvész pusztítására utaló vastag faszenes, törmelékes réteget. Feltételezhető, hogy az 1746-os felújítás alkalmával eltávolították az üszkös törmelékeket és a középkori feltöltődés rétegeit, és a fülkék rendeltetésszerű használatának biztosítása érdekében visszatértek az Árpád-kori járószint környékére. A 13. századi szentély bontási törmelékei is ezen a visszasüllyesztett 18. századi járószinten helyezkedtek el (20. kép). Az oltár elbontása megelőzte a 18. század végén végzett átalakítást, ugyanis a törmelék nem közvetlenül az oltármaradványok felett helyezkedett el. Az oltárt valószínűleg az építési munkálatok elején bonthatták el. Az utolsó két téglasor eredeti helyen maradásának az lehet az oka, hogy az építkezés alatt az épületbe bekerülő sár elfedte helyét, és a zárófal bontása után az már nem volt látható. Ez magyarázhatja azt a tényt, hogy míg a zárófal nagy részét a legalsó téglasorig kiszedték, ez a kétsornyi, könnyen hozzáférhető tégla az eredeti helyén maradt. A szelvény nyugati végében a feltárás során előkerült a középkori karzat egyik tartóoszlopának helye. Az utolsó szelvényt a nyugati bejáratnál jelöltük ki, az ajtó alatt lévő falat erősen visszabontották, járószinteket így, a szakfelügyeletnél tapasztaltakhoz hasonlóan, itt sem találtunk. Az egykori ajtónyílás aljával egy szinten, a törmelékes betöltésen nyugvó küszöböt sikerült csak azonosítani, mely valószínűleg az 1785. évi építkezéskor készült. 38 VALTER 2005, 252. 91. kép.
