Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)
Szemes Péter: Tájak, lány- és asszonyhangon (Pécsi Gabriella indulásáról)
ZALAI MUZEUM 22 2015 347 Szemes Péter Tájak, lány- és asszonyhangon (Pécsi Gabriella indulásáról) Noha Zala több jeles nőírót adott az egyetemes magyar irodalomnak - a Göcseji Helikon poetriái mellett elég csak a nagypécselyi Bohuniczky Szefire, vagy az ugyancsak Baumgarten-díjas Molnár Katára gondolnunk literatúrájának legígéretesebb tehetsége talán mégis egy hozzánk származott, s földinkké lett költönő, Pécsi Gabriella volt. A népi gyökereket megerősítő, a hagyomány tiszteletét és szeretetét út- ravalóul kínáló, ám menedékül is szolgáló1 tolnai város, Paks, a Dunántúl egyik szellemi központjának számító Pécs, majd a szegedi egyetemi évek után Zalaegerszegen új életet kezdő, boldogulást, boldogságot találó fiatalasszony mindvégig büszkén vállalta vidékiségét2, „önkéntes száműzetése Tomiban” - ahogy azilumát Nagy László nevezte3 végül természetszerű otthontalálássá nemesedett. Ha valakiről, róla tényleg elmondható a közhely: valósággal beleszületett az irodalomba. Apja, Pákolitz István, kiváló költő volt, s az 50-es évek közepétől a baranyai kulturális élet meghatározó alakja. Országosan is ismert és elismert alkotó, 1963-ban József Attila-díjat kapott, az évtized végétől a Jelenkor szerkesztője, 1976-tól pedig az írószövetség dél-dunántúli csoportjának vezetője lett. Példája, kiterjedt kapcsolatrendszere4 nyilvánvalóan inspirálóan hatott lányára, akit a szép, ám rendkívül nehéz pálya vonzása, az értékteremtő elhivatottság, az alkotás öröme, a szövegek általi kiteljesedés vágya mellett a Pécsett (elsősorban az egyre izmosodó Jelenkor körül) megtapasztalt szellemi pezsgés is döntően befolyásolhatott. Először mégsem a Tüskés Tibor-Bertha Bulcsu-Lázár Ervin triász szerkesztésében a magyar irodalom meghatározó lapjává lett pécsi folyóiratnál jelentkezett, hanem a Tiszatájnál és az Új írásnál, mindkettőnél férfi álnéven. Az 1983-as Visszhang zalai antológia verseit kísérő szerzői interjújában így emlékezik vissza minderre: „... Koltai Máté Bálint néven küldtem verseket a Tiszatájnak. A szerkesztői üzenetekben azt írták, hogy a következő számukban közük egy versemet. Meg, hogy írjak valamit magamról, szeretnének megismerni. Ez nyáron volt, augusztus végén Szegedre mentem, hogy albérletet keressek, mert ősszel kezdem az egyetemet. Bementem a szerkesztőségbe, mint Pákolitz Gabi, 1 Az Új írás 1969-es kísérletének mintájára a 70-es évek végén a Mozgó Világ is körkérdéseket intézett kötettel már rendelkező írókhoz. Pécsi Gabriella itt vall a városhoz való viszonyáról is. (Mozgó Világ 1978. április 1 l-12.p.) 2 Vö. Hiszek magamban és hiszek másokban is... (Bán Zsuzsa interjúja Pécsi Gabriellával). In: Zalai Hírlap 1981. november 22. 9.p. 3 Vö. „Egyszerűen jó verseket akarok írni. ” (Pete György interjúja Pécsi Gabriellával). In: Visszhang. Zalai írók, költők antológiája. (Válogatta és szerkesztette: Pete György). Zala megyei Levéltár, Zalaegerszeg, 1983. 393-394.p. 4 A Visszhang antológiabeli interjúban (393.p.) így vall minderről: „Belülről talán örült... (az apa, Pákolitz István - SZP) de meg akart óvni a kínlódásoktól, amik a versírással járnak. Meg akart óvni a kilincselésektől: hogy valaha is olyan helyzetbe kerüljek, hogy szerkesztőségekben kelljen kilincselnem. És ezért verte az orromat az asztalba: tessék megtanulni a formát! (...) Házifeladatokat adott, számonkérte a stanzát, a szonettet, meg a többit. A bajtársaim azt szokták mondani, hogy nekem könnyű volt. Nagyon is nehéz volt, nehezebb, mint nekik. Én tizenéves koromban majdnem minden élő költővel találkoztam. Ez érdekes volt, és jó.”.
