Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)
Horváth Sándor: Nyőgér és környéke történetéhez és néprajzához
284 Horváth Sándor A vidék történetében kalandosnak is tekinthető - bár keményen a pénzről és az eladósodásról szóló eseményre vonatkozik! —, hogy egy időben a Genuai Köztársaság része volt. „A Nádasdy Ferenctől lefoglalt Sárvárt és birtokát a császár 1677-ben eladta Nádasdy vejének, Draskovich Miklós grófnak. Majd e család kihaltával - már a 18. században - gróf Szluha György, Inkey Boldizsár és Szily Adám váltották egymást tulajdonosként. Szily adóssága fejében a hitelezőké, genuai kereskedőké lett az uradalom, majd tőlük a Genuai Köztársaság kezébe került. A 18. század végén onnan vásárolta meg a Brentano család, akiktől 1803-ban megvásárolták a Habsburgok. Innen - örökléssel - jutott a Wittelsbach bajor hercegi család tulajdonába, s ők birtokolták 1945-ig” - foglalta össze e rövid „kalandot” a környék jeles helytörténeti kutatója, Hajba Sándor21. Ebben az időszakban a sárvári alsóvidéki uradalomhoz a következő települések tartoztak: Egervölgy, Szemenye, Beicz, Csénye, Gyertyános, Nyőgér, Sótony, Péntekfalu, Rábasömjén, Sár, Sárvár mezőváros, Vármellék és Tizenháromváros22. Egervölgy neve több változatban szerepel az első esztendőkben. Az anyakönyvi bejegyzésekben hol „Eger völgy in Farkas Sylva”, hol „ex novo pago in Sylva farkas”, hol „ex Sylva ujfalu”, máskor pedig „ex nimet ujfalu”, majd csak „ex Sylva farkas” néven jegyezték fel. Egyértelmű tehát, hogy a Farkas-erdőben egy új irtásfalu jött létre a német telepesek révén23. A telepesekkel kötött, német nyelvű kontraktusban az irtásfalu alapításának részletei is megismerhetők24. Házassági kapcsolatok A szájhagyomány szerint főképpen Sótonyból és Bejcgyertyánosból házasodtak, valamint kisebb mértékben Egervölgyről, Szemenyéből, Gércéről, Ikervárról. Azonban az a helyi szólás járta: „Rábán túlra tehénért, meg menyecskéért ne menj, mert azok kisasszonyok, nem tudnak dolgozni!”25 A házassági anyakönyvek exogámiára és endogámiára vonatkozó elemzését elvégezve az 1828-tól 1878-ig tartó időszakban arra megállapításra juthatunk, hogy a vőlegények közül 57,1% volt helybeli, tehát a plébánia településeiről - Sótonyról, Nyőgérről, Bejcről és Gyertyánosról - való. (Az összes házasságkötés arányában értendők a százalékok.) Igaz, 41,7%-ban települési endogámiáról is beszélünk: tehát sótonyi vőlegény vett el sótonyi menyasszonyt, nyőgéri nyőgérit, stb. Az alanti táblázat azt is mutatja, hogy a legtöbb helyi férfi 187 esetben (21,6%) Sótonyban házasodott odahaza. Nagyobb létszámban házasodtak a nyőgéri plébánián káldi (24 fő, ami 2,8%), ikervári (24 fő, ami 2,3%) és sárvári (16 fő, ami 1,8%) férfiak. A menyasszonyok a vőlegényekkel szemben - a kor szokásának megfelelően - nagyobb számban házasodtak falujukban. De ha a vőlegények előbb vázolt arányára gondolunk, az cáfolatát adja annak a feltételezésnek, hogy csak a hagyományos rend szerinti településen voltak esküvők, azaz a menyasszony településén. Ebben szerepe van annak is, hogy uradalmi alkalmazottak is éltek Nyőgérben, s ott a házasuló feleknek gyakorta egyike sem a település szülötte, de annak lakója. Amikor - elsősorban - az ura21 Hajba Sándor: Egervölgy betelepítése 1756-ban. VHK 1997. 2. sz. (31 -36.) 35. 22 Hajba Sándor 1997. 35. 23 Hajba Sándor 1997. 34. 24 Hajba Sándor 1997. 31-33. 25 Délnyugat-Dunántúl mikrotájai kérdőívre adott válaszok.
