Kaján Imre (szerk.): Zalai Múzeum 22. (Zalaegerszeg, 2015)
Bilkei Irén: Szentgrót és birtokosai a középkorban
Szentgrót és birtokosai a középkorban 139 Az 1549. évi országos dicajegyzékben Szentgerolt birtokosai: Hagymási János özvegye 6 portával, Hagymási Lesták 7, 5 portával és a türjei premontreiek 1 portával98. A 16. század közepén Hagymási Kristóf Izabella királyné szolgálatába szegődött Erdélyben, ezért kegyvesztett lett Ferdinánd királynál, aki el akarta tőle venni a várat. Ez nem történt meg és a Hagymásiak maradtak a kapitányok. A vár szerepe Kanizsa eleste után felértékelődött, a Zala folyót védő váröv egyik legfontosabb erődítménye lett99. Új fejezet egy évszázaddal később kezdődött Szentgrót történetében, amikor 1654-ben a Hagymási család utolsó tagja, István eladta a várat Batthyányi Adámnak100. Befejezésül az alábbi összefoglaló képet vázolhatjuk fel. Szentgrótot pontosan meg nem határozható időpontban alapította a nagyúri Tűrje nemzetség valamelyik tagja. A 13. század közepén már jelentős település lehetett, erre utalnak a vámszedésre és a malmokra vonatkozó 1247. évi adatok. A tatárjárás utáni időkben ismét pontosan meg nem határozható időpontban építtethette várát a Tűrje nemzetség valamelyik tagja, az építtető személyében joggal feltételezhetjük Dénes bánt. Az Anjouk korából nincs sok adat a településre, de az oklevelek a Tűrje nemzetségből származó Szentgróti család folyamatos birtoklásáról, vásárról és oppidum101 rangról beszélnek. A 15. században az új birtokos Berekszói Hagymási család megjelenésével a település és környéke, több fontos köznemesi család néha egymást keresztező érdekeinek központjává válva, sokszor lett hatalmaskodások színhelye, amelynek során a mezőváros áldozatul esett egy tűzvésznek is. Ennek hatását nem ismerjük, de a fejlődést biztosan visszavetette. A mezőváros nagyságára utalhat az 1474. évi adat, amely szerint az ott birtokos Szentgróti család 51 jobbágyporta után volt adóhátralékos. A Hunyadi-kor végén a vár jelentőségére utalhat, hogy a Mátyás halála utáni trónharcokba belekeveredtek a vár urai is. A Jagelló korban többen is meg akarták szerezni a várat, de a birtoklási viszályokból győztesen kikerült Berekszói Hagymási család a 17. század közepéig biztosítani tudta a tulajdonjogát. Ami a Szentgrótot és a környező településeket birtokló famíliákat illeti, a várat, a mezővárost és a környékbeli falvakat a középkor évszázadain keresztül ugyanazok tartották kézben. Az Árpád-korban a környék ura, a Tűrje nemzetség vagyonát és tekintélyét IV. Béla király szolgálatában szerezte. A király és Dénes bán személyes viszonya emelte fel a nemzetség néhány tagját magas világi és egyházi méltóságokra. Néhány évtized múlva az utód, Tűrje nembéli Tamás fia Fülöp, az „előkelők” között szerepelt. Egyik fia, László a 14. században még magas tisztségeket töltött be: udvari lovag, segesdi ispán, királynéi officiális volt. A másik fiú, Miklós, Alsólendvai Miklós familiárisaként, zalai alispán volt 1343-ban. László fia, Dénes pedig Szécsi Miklós familiárisaként volt zalai alispán 1383-ban. A család következő hivatalviselője pedig csak évtizedek múlva bukkan fel: János zalai alispán 1456-ban102. Látható tehát, hogy az Árpád-korban még nádort is adó família a következő századokban visszasüllyedt az átlagos köznemes szintre, nem viseltek fontos hivatalokat. A beházasodott Berekszói Hagymási család a középkorban származási helyén, Temes megyében volt jelentősebb hivatalvállaló, ill. a Jagelló-korban a Szapolyai család szolgálatában állva jutott jelentősebb 98 Maksay 1990, 973. 99 Vándor 1978, 63. 100 Koltai 2012, 542. 101 Kubinyi 1989, 330. - Vándor 1991,216. 14. jz. 102 Engel 1997, 226.
